hirdetés

Egyelőre nem marad el a Genfi Autószalon, de óvatosságra intenek a szervezők

A koronavírus terjedése miatt több kiállítást és tömegrendezvényt is elhalasztottak már világszerte. Jelenleg úgy néz ki, hogy a Genfi Autószalon nem lesz köztük, de azért készülnek a legrosszabbra is a szervezők.

FRISSÍTÉS: Alig a cikk megírása után a svájci állam tett pontot az ügy végére: a kialakult helyzetre tekintettel tilos tömegrendezvényt tartani az országban, így a szalon is elmarad!

Ahogy terjed a világban a koronavírus, úgy halasztanak el egyre több tömegrendezvényt, köztük több kiállítást is. A jövő héten kezdődő Genfi Autószalon esetében is felmerült a halasztás lehetősége, főleg miután Genf környékén is kimutatták a vírus jelenlétét.

A szervezők azonban most egy közleményben reagáltak a helyzetre, melyben az áll, hogy a szalon meg lesz tartva, de óvintézkedéseket eszközölnek közben. Például gyakoribb lesz a takarítás és fertőtlenítőket is elhelyeznek a mellékhelyiségekben.

Mindezek mellett azt is kérik, hogy aki betegnek érzi magát, vagy a már fertőző területekről érkezik, az ne menjen el a rendezvényre, aki pedig ott van, az legalább egy méteres távolságot tartson a többi embertől. Ez utóbbi már csak azért is megmosolyogtató, mert átlagban évente 600 ezer ember teszi tiszteletét a neves kiállításon, a bejutáskor pedig heringcsordaként szoktak tolakodni az emberek.

Mindezek mellett a Toyota hazai képviselete körlevélben értesített mindenkit arról, hogy ugyan a márka jelen lesz a szalonon, de a magyar képviselet nem utazik ki, és ezt ajánlják az újságíróknak is.