hirdetés

Elektromos autóként tér vissza a Suzuki Wagon R+

Bár már lassan feledésbe merül Európában az egykor nálunk is sláger modellnek számító Suzuki Wagon R+ neve, a japánok azonban nem akarják még teljesen elengedni a típust. Tavaly leleplezték az új generációt, most pedig itt az elektromos kivitel is.

A 2000-es években kicsiny hazánkban is slágerterméknek számított a Suzuki Wagon R+. Az olcsó, ám praktikus modell 2006-ban vonult nyugdíjba, azóta pedig nem igazán lehetett róla hallani. Pedig Japánban tavaly bemutatkozott egy újabb generáció, amely most egy elektromos modellel egészült ki.

A Wagon R+ egy 68 lóerős villanymotort kapott, melyet egy nem túl nagy méretű akkumulátor csomaggal működtetnek. Ennek köszönhető a mindösszesen 90 kilométeres hatótáv, de legalább így gyorsan fel lehet tölteni, a Suzuki szakemberei szerint pedig egy ilyen kimondottan városi kisautóval nem mennek egy nap többet az emberek 90 kilométernél, így bőven elegendő ez a hatótáv.

A Suzuki továbbra sem tervezi Európába hozni az új generációs Wagon R+ modellt.