hirdetés

Életnagyságú Lego Supra épült, ráadásul vezetni is lehet

A Gazoo Racing a Supra 35. születésnapját ünnepli, amennyire csak lehet, stílusosan. A srácok ehhez most a Lego segítségét is kérték, aminek köszönhetően elkészült az 1:1-es méretarányú építőkockákból készült változat is.

A Toyota Supra esetében érdekesen számolja a gyártó az évfordulókat. Jelenleg a harmadik generáció (A70) 1986-os megjelenésétől számolják az éveket a japánok, ami abban a tekintetben helytálló, hogy az első két felvonás még Celica Supra volt.

Na de a lényeg, hogy a gyári időszámítás szerint most van pontosan 35 éve, hogy megjelent a Supra a piacon, ami mellett természetesen nem mehetett el szó nélkül a marketingesek csoportja sem. Kellett valami stílusos ünnepi fogás, melynek elkészítésével a Lego szakembereit bízták meg.

Nem egy újabb szettről van szó, hanem arról, hogy elkészült a jelenlegi Supra generáció életnagyságú Lego modellje. A járgány 480 ezer építőelemből állt össze, ráadásul nem csak a külső, hanem a belső is teljes kidolgozottságot kapott, az egyik sportülést is beleértve. Lehet ezt még fokozni? Persze!

A Lego Supra ugyanis teljesen működőképes, azaz működnek a fényszórói, kormányozható, sőt még önerőből menni is tud. Persze, nem a BMW eredetű hathengeres hajtja meg a különlegességet, hanem egy elektromos motor.

Az ünnepi 1:1-es Toyota Lego értelemszerűen nem eladásra készült, viszont ez alkalomból egy jóval kisebb átiratot is bemutatott a gyártó, mely a Lego Speed Champions széria része lesz.