hirdetés

Elkészült a világ első tetovált autója

A Lexus egy tetováló művészt kért meg, hogy díszítsen fel egy UX modellt. Nem nyomtatták a mintázatot, hanem tényleg „rávarrta” emberünk a nem igazán visszafogott motívumokat.

Abban a korban élünk, amikor az autózás világában ismét egyre inkább mérvadó lesz az egyediség, legalábbis a drágább kategóriákban. Ezt abból is megfigyelhetjük, hogy a Porsche nemrég lehetővé tette az ujjlenyomat rányomtatását a karosszériára, a Lexus pedig most elkészítette a világ első tetovált autóját.

Bizony tetovált, a képeken látható UX modellen ugyanis egy brit tetováló művész, Claudia De Sabe dolgozott hónapokon keresztül. A munka azért tartott ennyi ideig, mert nem lapon megrajzolt, majd az autóra matricázott motívumokról van szó, hanem Claudia egy kis fúró segítségével az alap vonalakat gyakorlatilag bele karcolta a fehér fényezésbe. Természetesen hibalehetőség nem volt, hiszen javítani lehetetlen lett volna a félresikerült vonalakat.

Az alap felkarcolása után jött a festés, melyhez öt liternyi festéket használt fel a művész, majd némi aranyfüst használata után jöhetett a remekművet véglegesítő lakkozás.