hirdetés

Elon Musk: a Teslák nem alkalmasak kémkedésre

Előző héten jelentette be a kínai hadsereg, hogy a Teslával érkező látogatók és dolgozók mostantól csak a külső parkolót használhatják a bázisokon, mert az amerikai elektromos autók kamerái mindent felvesznek, ami kémkedésre is használható. Elon Musk most a TikTok botrányhoz hasonlította a jelenséget.

A modern világ velejárója a technológiai sajátosságokból eredő félelem, azaz ma már nem kell fényképezőgéppel mászkáló kémet küldeni valahova, hogy egy ország, vagy cég információkat szerezzen konkurensektől vagy „ellenfelektől”. Ez a félelem szülte a kínai hadsereg előző héten bejelentett döntését, miszerint azok, akik Tesla modellekkel érkeznek valamelyik katonai bázisra, azok csak a külső parkolókat vehetik igénybe, mivel az amerikai elektromos járgányok folyamatosan működő kamerarendszerrel vannak felszerelve, azaz a Sentry Mode figyelő szeme mindent lát és rögzít.

Most Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója is reagált a fejleményekre, azaz biztosított mindenkit arról, hogy a Tesla sosem használta az autóit kémkedésre és ez ellen mindent meg fog tenni a későbbiekben is. „Nagyon erős elhatározással rendelkezünk azzal kapcsolatban, hogy minden birtokunkba jutó információt a lehető legbizalmasabban kezeljük. Ha kémkedésre használnák valakik a Teslákat, mi magunk állítanánk le a rendszert!”- mondta Elon Musk, majd felhívta a figyelmet egy másik nemrég kirobbant botrányra, ami hasonló témát feszegetett, csak éppen fordított felállásban.

„Nyugi, ugyan az a helyzet, mint anno a TikTok esetében”- tette le a hasonlatot a Tesla vezér, majd kifejtette, hogy az Amerikai kormány nem is olyan rég még be akarta tiltani a TikTok videomegosztó alkalmazást, mert a vádak szerint az oda felkerülő anyagokat bizalmatlanul kezelte a kínai fél. „Szerencsére ez nem történt meg. Sokan aggódtak a TikTok miatt. De úgy gondolom, hogy ez a fajta aggodalom szükségtelen, és le kell vonnunk belőle a tanulságokat.”

Érthető, hogy Elon Musk ilyen gyorsan reagált a Teslát ért vádakra, hiszen Kína az egyik legnagyobb felvásárló piaca az amerikai márkának, így nem lenne jó, ha még további korlátozó intézkedések lohasztanák le ezt a vásárlói kedvet a jövőben.