A brit Autocar szerint ilyen lesz a Mercedes-AMG genfi autószalonon bemutatkozó újdonsága, a GT szuper-sportkocsi négyajtós változata.
A brit Autocar szerint ilyen lesz a Mercedes-AMG genfi autószalonon bemutatkozó újdonsága, a GT szuper-sportkocsi négyajtós változata.
A szuper-sportkocsik különleges kiadásaiból annyi készül, hogy jóformán Dunát lehet velük rekeszteni. Az Aston Martin legújabb limitált szériája mégis különleges, hiszen egy-egy Forma-1-es versenyző dedikált modellje.
Még egy prototípust mutat be az idei genfi autószalonon a Ssangyong, a koreai terepjáró-specialista ezúttal egy hétüléses szabadidő-autó koncepcióját leplezi le.
A legkorábban 2030-ban közlekedhetünk olyan autókkal, mint aminek a prototípusát a genfi autószalonon mutatja be a Toyota, több más újdonság mellett.
Csaknem a kínálata felég egyszerre újította meg a Dacia. A Sandero és Logan különböző változatainak felfrissített kiadása már megvásárolható a kereskedésekben.
Bemutatta legújabb tizenkét hengeres túrakocsiját a Ferrari, ami a márka eddigi legizmosabb túramodellje is egyben. Az F12 Berlinetta utódjaként érkező 812 Superfast motorja kereken 800 lóerős.
Újabb változatban mutatta be elektromos hajtású prototípusát a NanoFlowCell: a Quant még mindig egy ígéretes elektromos sportkupé, ami most még életképesebb elektromos hajtásláncot kapott.
Már nem a kombik a legdivatosabb autók manapság, de a sportkocsiból átalakított shooting brake karosszériák még mindig nagy feltűnést keltenek. Most a Corvette-ből készült el egy ilyen.
A V6-os benzines után hibridként is bemutatja új luxusautóját a Lexus. A neve LS 500h lesz, de egyelőre még csak találgatni lehet, hogy milyen motort kap.
Bemutatta a Huayra nyitott tetős változatát a Pagani. A roadster nem csak erősebb, hanem könnyebb is a zárt tetős változatnál, de már esélytelen vásárolni belőle.