
A technikai specifikációk egyelőre nem ismertek, de legalább egy képen már megnézhetjük a Huawei és a Chery közösen fejlesztett autóját. Még ősszel megkezdődhet a forgalmazás.
A technikai specifikációk egyelőre nem ismertek, de legalább egy képen már megnézhetjük a Huawei és a Chery közösen fejlesztett autóját. Még ősszel megkezdődhet a forgalmazás.
A Dodge maga választotta ki azokat az embereket, akiknek lehetőségük lesz megvenni a Dodge Challenger Demon 170 Jailbreak-szériát, amelyből nem lesz két egyforma példány az utakon. Összesen 20 darabot gyártanak le belőle.
Európába is megérkezett a Toyota Land Cruiser legújabb generációja. Múltidéző dizájn jellemzi és egy 2,8 literes dízel erőforrás felel a meghajtásért.
A kínai Chery almárkájaként működő Omoda hivatalosan is megérkezett Magyarországra, az árazás és a forgalmazó kérdése azonban továbbra is nyitott maradt.
Négy évvel a piacra dobásuk után a Skoda egyszerre frissítette fel Scala és a Kamiq modelleket. A megjelenés és a technológia is változott minimálisan, de a főbb vonások mindkét esetben maradtak a régiek.
Egy olasz karosszériaépítő-műhely mutatta be azt a Fiat 500e variánst, mely lényegében egy kis motorcsónak és egy városi autó keveréke. A Tender2 elnevezéssel ellátott különlegességnek nincs ajtaja, teteje és hátsó üléssora, ellenben fa berakást találhatunk benne minden mennyiségben.
Az Ineos Grenadier hamarosan testvérmodellt kap egy teljesen elektromos terepjáró formájában, amely a gyártó elmondása szerint 2026-ban kerülhet piacra.
A Mini a Cooper modellnek állít nemsokára új generációt. Első körben az új infotainment elrendezést mutatták meg a gyáriak. Lényegében egyetlen méretes kör alakú kijelzőben helyeznek el mindent.
Az Audi Q6 E-tron fejlesztése szépen lassan a végéhez közelít, így egyre több információ szivárog ki a villanyos SUV-ról. 600 kilométeres hatótávot és akár 510 lóerőnyi teljesítményt ígérnek a négykarikások.
A Mitsubishi nem tervezi sportkocsi formában újra piacra dobni a legendás Eclipse modellt, de a rajongók szeretnek eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha mégis meglépnék a dolgot a japánok. Most egy független formaterv tanulmányon nézhetjük meg, milyen is lenne modern környezetbe átültetve az autó.