hirdetés

Genfben jön ki a Jaguar F-Type SVR

Megerősítette a Jaguar, hogy a márciusi genfi autószalonon mutatja be az F-Type SVR változatát, amely minden tekintetben csúcs-sportkocsi lesz.

Az egyik német kereskedés szivárogtatta ki véletlenül a múlt héten az első fotókat és információkat a hamarosan érkező Jaguar F-Type SVR-ről. Miután az internetet máris bejárták a képek az újdonságról, a gyártó bejelentette, hogy valóban készül egy csúcs-változat a sportkocsiból, amelyet két hónap múlva, a Genfi Nemzetközi Autószalonon fognak hivatalosan bemutatni a nagyközönségnek. Az F-Type lesz az első Jaguar-modell, amely SVR kezelésben részesül – ez lényegében hasonló lesz ahhoz, ahogyan a Mercedes AMG néven készít gyárilag fölspécizett csúcsváltozatokat a saját modelljeiből.

Az F-Type SVR-változata a kiszivárgott hírek szerint a Jaguar ötliteres, V8-as feltöltős motorját kapja meg, amely 575 lóerős teljesítményt ad le egy nyolcfokozatú automataváltón keresztül mind a négy kerékre. A gyorsulási adatok is lenyűgözőek: állítólag 3,7 másodperc alatt éri majd el a 100 km/h sebességet az autó, a végsebessége pedig 350 km/h lesz.

De nem csak erősebb motorjával tér majd el az alapváltozattól az SVR, hanem egy sor további műszaki megoldással is. Ilyen például az alapverzió tárcsáinál 21 kilóval könnyebb kerámia fékek, vagy a titán kipufogórendszer, amely 12 kilóval, és a különleges felnik, amelyek összesen 10 kilóval könnyebbek, mint az alapmodellé. Az aerodinamikára is nagy hangsúlyt fektettek a mérnökök – ezt jelzi a 80 százalékkal nagyobb leszorítóerőt  generáló hátsó szárny és a módosított diffúzor, valamint a karosszéria apró finomításai.

A legizmosabb Jaguar-modellt a kiszivárgott hírek szerint nyártól lehet majd megvenni. Ára sem hivatalos még, de a pletykák szerint 100 ezer font körül lesz.