Bár azt hihetnénk, hogy a kigyulladás veszélye csak a dízelmotorral szerelt járgányokat érinti, most a Mercedes is bebizonyította, hogy az elektromos korszak is szülhet meleg perceket.
Bár azt hihetnénk, hogy a kigyulladás veszélye csak a dízelmotorral szerelt járgányokat érinti, most a Mercedes is bebizonyította, hogy az elektromos korszak is szülhet meleg perceket.
A Toyota nem kapkodta el, a kifutó – 200-as széria – immáron 2008 óta volt velünk, de ha azt hinnénk, hogy ez az új már csak aszfaltra lesz jó, hát tévedünk. Minden luxus ellenére a Land Cruiser ugyanaz a terephajó maradt, mint volt. Helyet a 300-asnak!
Hivatalos jelleggel jelentette be Boris Johnson, Anglia miniszterelnöke, hogy 2030-ban tényleg véget ér az országban a dízel és a benzin üzemű járművek értékesítése. A hibridek még 2035-ig maradhatnak.
Az Opel zászlóshajója egy modellciklus közepi ráncfelvarrás keretén belül gazdagodott egy új turbós benzines egységgel, illetve dízel fronton is alakítottak a hajtásláncon.
Saját fejlesztésű gázolajos egységgel váltja le szépen lassan a Mercedes a Renault eredetű dízeleket. Először az A és a B-osztály palettáján lesz megfigyelhető a csere.
Lekerül a Mazda 6-os motorkínálatából az utolsó dízel egység is. A 2,2 literes gázolajos egység túl koros már a gyáriak szerint, hogy maradéktalanul teljesítse a szigorú környezetvédelmi normákat.
Mintegy öt évvel a dízelbotrány kirobbanása után hivatalosan is megkezdődött az autóipar történetének legnagyobb csalásához köthető bírósági eljárás. Először az Audi egykori igazgatótanács elnökének kell felelnie a súlyos vádakra.
Kiderültek az új Dacia Logan és Sandero technikai részletei is. Sokkal modernebb mindkét autó, mint eddig bármikor, de a legnagyobb változás egyértelműen a dízel egységek hiánya a palettáról.
Alig pár nappal az után, hogy Anglia előbbre hozta öt évvel a belsőégésű motorokkal szerelt autók betiltását, Kalifornia kormányzója is drasztikus lépést jelentett be. Az amerikai államban a tervek 2035-ben lépik majd meg a kipufogós járgányok tilalmát.
Angliában született meg annak az ötlete, hogy a környezetszennyező mivoltja miatt ki kell tiltani az utakról a hagyományos belsőégésű motorral szerelt autókat. Először 2040-re tűzték ki a határidőt, most már 2030 is tartható időpontnak látszik.