Elektromos

A Xiaomi ugyan új szereplő az autóiparban, mégis komoly fejlődést sikerült elérnie az elmúlt időszakban. Bármennyire is egyelőre csak Kínában szolgálják ki a megrendeléseket, egészen figyelemre méltó értékesítési eredményeket tudtak felmutatni. Ezt dobhatja meg még jobban a második autójuk, mely egy SUV modell és YU7 néven kerül majd a szalonokba.

Tovább

Bár az Aston Martin továbbra is elkötelezett egy EV piacra dobása mellett, a projekt folyamatosan csúszik. Az első elektromos modell legkorábban 2027-ben, de akár még később is érkezhet. A vállalat addig a hibrid modellek fejlesztésére összpontosít, és ha beköszönt náluk is az elektromos korszak, az amerikai Lucid technológiáját fogják használni.

Tovább

A Renault egy olyan különleges jármű leleplezésére készül, amely egyértelműen nem a közúti közlekedést célozza meg, de később a gyártó utcai modelljei is profitálhatnak a létezéséből. Ez egy hatótáv-rekorder konstrukció lesz, melyre gördülő laboratóriumként is gondolnak a franciák.

Tovább

A Porsche új Guinness-rekordot állított fel az elektromos járművel végrehajtott leghosszabb folyamatos driftelés terén jégen, méghozzá egy Taycan GTS segítségével. A Porsche Experience oktatója, Jens Richter 46 percen keresztül tartotta az autót oldalazásban, 132 kört teljesítve egy jégpályán.

Tovább

A Volkswagen számára 2025 újabb kihívásokkal teli év lehet az elektromos autók piacán. Az új modellek hiánya, a csökkenő kereslet és a versenytársak előretörése különösen nehézzé teszi a vállalat helyzetét. Bár Kína és az USA stratégiai piacokat jelenthet a gyártó számára, a valódi áttöréshez új innovációkra és versenyképesebb modellekre lesz szükség.

Tovább