
Hivatalosan is kibővült a BMW elektromos palettája, ugyanis most már mindent lehet tudni az X3-as villanyos változatáról is. Ha nem ragaszkodunk gyakran a lendületes kigyorsításhoz, akkor akár 460 kilométert is megtehetünk egy töltéssel vele.
Hivatalosan is kibővült a BMW elektromos palettája, ugyanis most már mindent lehet tudni az X3-as villanyos változatáról is. Ha nem ragaszkodunk gyakran a lendületes kigyorsításhoz, akkor akár 460 kilométert is megtehetünk egy töltéssel vele.
Bár egy ideig úgy volt, hogy Seat emblémával érkezik, most mégis a Cupra kötelékébe sorolta be a Volkswagen csoport az elektromos ID.3 teljesítményre kihegyezett testvérmodelljét.
A Volkswagen hivatalosan még meg sem kezdte az elektromos ID.3 modellek kiszállítását, máris a paletta bővítésének konkrétumairól beszél. 2022-ben indul az ID.4 gyártása a márka emdeni üzemében.
A Tesla Cybertruck legkomolyabb konkurense lehet a Nikola Badger névre keresztelt pickupja, mely még idén év végén bemutatkozik tisztán elektromos és hidrogénes kivitelben is. Már előrendeléseket is felvesznek rá, ráadásul többféle csomagban is.
A Volvo kötelékéből kivált és önállóan működő Polestar megkezdte az első tisztán elektromos autójának az értékesítését Európában is. Már be is futottak az első példányok.
A BMW mondhatni fejest ugrott az elektromos paletta kiépítésben amikor azt nyilatkozták, hogy nemsokára egy több mint 20 tagot számláló paletta áll majd a vásárlók rendelkezésére. Most már biztos, hogy a kínálat egyik tagja a 3-as széria EV változata lesz.
A Jaguar elektromos autója ugyan nem mondható még korosnak, sőt mostanság minden létező díjat megnyernek vele, de azért láttak még a gyáriak egy kis modernizálási lehetőséget benne.
A Seat már régebben elhagyta a komfortzónáját és elkezdett a városi mobilitásra is koncentrálni. Ennek az első terméke volt pár éve az elektromos rollerjük, most pedig itt a sokkal élhetőbb villanyos robogójuk is.
A nemrég bejelentett elektromos autóvásárlásra szóló állami támogatásra tegnap reggel kezdték meg a regisztrációk felvételét, ma délre pedig el is fogyott az erre szánt 5 milliárd forintos összeg.
A PSA egy akkora csoport, aminek irányítása komoly átfogó instrukciókat igényel. A környezettudatos modellekért felelős igazgató azonban nem erőltet rá döntést egyetlen almárkára sem, azaz mindenki maga oldja meg az elektromos paletta felépítését.