Úgynevezett „fehér kalapos” hackerek egy csoportja kíváncsi volt, hogy az új digitális világban mennyire sebezhetőek az autók. Kiderült, hogy kimondottan, ugyanis elég kevés erőfeszítéssel sikerült betörniük a járgányok rendszereibe.
Úgynevezett „fehér kalapos” hackerek egy csoportja kíváncsi volt, hogy az új digitális világban mennyire sebezhetőek az autók. Kiderült, hogy kimondottan, ugyanis elég kevés erőfeszítéssel sikerült betörniük a járgányok rendszereibe.
Az egyik legnagyobb ázsiai gyártó, a BYD almárkájaként mutatkozott be a YangWang, mely nem aprózta el a piacra lépést. Az első autójuk egy brutális villanyos terepjáró nem kevesebb mint 1115 lóerős teljesítménnyel.
Hivatalosan is bejelentette az Andretti és a GM, hogy közösen dolgoznak tovább egy F1-es csapat létrehozásán. A Cadillac-et emelnék be a száguldó cirkusz világába, ám az F1 vezetését egyelőre nem mozgatja meg komolyabban a dolog.
Hamarosan riválist kaphat a Ford F-150 Lightning és a Rivian R1-T. A Ram ugyanis bemutatta tanulmány szinten a saját elektromos elképzelését, mely közel sem visszafogott technikai tudás terén sem. A középkonzolból kivehető tablet és a tulajt követő önvezetés csak pár apróság, amit most megmutattak a gyáriak.
A Honda és a Sony együttműködése nem mostanság kezdődött, viszont most értünk el oda, hogy ebből a kapcsolatból kezd körvonalazódni egy új márka. Ez az Afeela, melynek első modellje már 2026-ban megérkezhet a kereskedésekbe.
Mint ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a BMW Dee néven fejleszti azt a rendszert, amely szerinte meghatározza a jövő autózását. Most egy komplett tanulmányt mutattak be, mely megmagyarázza azt is, hogy honnan is ered a Dee jelölés.
Az AMTS, Európa egyik legnagyobb autó és tuning show-ja természetesen idén is megrendezésre kerül. Rengeteg látványosságra és érdekességre számíthatunk, na meg persze megint nyer valaki egy átalakított autót. Na de mit javítanak fel idén a srácok? Ez derül most ki!
A Porsche elnöke szerint a 911 Dakar piacra dobása csak egy folyamat első lépése. Ha kedvező a fogadtatás, akkor a 911 modellcsaládban további terepjáró átiratok bukkanhatnak fel.
A magyar 2022-es értékesítési adatok után itt van az Európára kivetített eredmény is. Az abszolút favorit a Peugeot 208 volt a kontinensen, de volt egy olyan hónap is, amikor a Tesla Model Y vásárlók nagyon belehúztak.
A Lada Niva egy igazi gyöngyszem az autózás világában, hiszen az 1977-es bemutatása óta ugyan azon értékeket képviseli, ráadásul gyakorlatilag változatlan formában. Na de, mi van akkor, ha valaki egy utcai versenygépet lát meg benne? Akkor születik meg az a szörnyeteg, mely most borsos áron keresi új gazdáját.