hirdetés

Itt a Skoda Superb kombi változata!

A nagy is lehet még nagyobb – ezt bizonyítja a Skoda zászlóshajójának kombi változata, amely a napokban mutatkozott be a nagyközönségnek.

Kategóriájának legnagyobb csomagterével dicsekedhet a Skoda Superb kombi változata: alaphelyzetben 660, lehajtott hátsó ülésekkel pedig 1950 liternyi hely áll rendelkezésre a csomagok szállítására – ami majdnem 60, illetve 115 literrel haladja meg az előző széria vonatkozó adatait. Pedig már a most kifutó Superb kombiban is hatalmas volt a raktér, de mint a fenti számok bizonyítják, a cseh-német márka mérnökeinek sikerült jócskán növelni rajtuk, méghozzá úgy, hogy a nagyobb beltér nem ment a formaterv rovására, hiszen az új változat felettébb pofásra sikeredett. A motorválaszték lényegében megegyezik az alapsorozatéval, a TSI benzinesek 125 és 280 (!), a TDI dízelek 120-190 lóerő közötti teljesítményszintekkel kaphatók hozzá, és hamarosan jön a tölthető hibrid változat is.