A villanyosítás korában sem válik meg a jellegzetes RS modellektől az Audi. Jövőre például érkezik az RS6 elektromos átirata, természetesen kombi karosszériával.
Az Audi az elkövetkező években rohamosan bővíti majd az e-tron megjelöléssel ellátott elektromos palettáját. Nemrég egy gyári információ szivárogtatás mutatott rá arra, hogy az A4 is kapható lesz tisztán elektromos hajtással, most pedig bebizonyosodott, hogy az A6, sőt az RS6 is konnektor függőként vág neki a következő évnek.
A négykarikások vezető dizájnere, Marc Lichte beszélt a Top Gear magazinnak arról, hogy az egy év múlva bemutatásra kerülő RS6 e-tron ugyan azt a receptet követi majd megjelenés terén, mint amit eddig is elvártak a vásárlók a modelltől.
Ez annyit tesz, hogy marad a kombi karosszéria, illetve látványos szélesítésekkel érik el azt, hogy ha valaki az autóra néz, az egyből tudja, hogy egy kimondottan izmos járgányról van szó. Fontos azonban, hogy bár a 2021-ben bemutatott A6 e-tron tanulmány szolgáltatja az alapokat az RS változathoz is, a gyáriak elmondása szerint a koncepció még közel sem a paletta csúcsára szánt járgányt hivatott képviselni, azaz az RS6 esetében annál jóval vadabb megjelenésre számíthatunk.
Technikai részleteket egyelőre nem közölt a gyártó, csupán az ismert, hogy a VW új PPE platformjára épül fel majd az autó.
képek: A6 e-tron Concept