A Renault hivatalosan is megindította a hibrid offenzíváját, hiszen bemutatkozott az E-Tech család két első tagja, a Clio és a Captur hibrid.
A Renault eddig csak mild hibrid rendszerekkel megtámogatott autókat kínált a vásárlóknak, ám ez most drasztikus mértékben változott meg. Egyszerre mutatkozott ugyanis be a Clio és a Captur, már teljes értékű hibrid variánsa is, melyek a Renault E-Tech család első tagjai.
A Captur konnektorról is tölthető 9,8 kWh-s akkumulátort kapott, mely az 1,6 literes benzines egység mellé társított két elektromotort látja el energiával. Az egyik villanyos szerkezet a hajtásban játszik komoly szerepet (akár 50 kilométert is elmegy az autó csak ezt használva), míg a másik az indítómotor szerepét tölti be. A rendszer összteljesítménye 160 lóerő, elektromosan pedig akár autópálya tempóban, 135 km-es óránkénti sebességgel is lehet hajtani vele.
A Clio teljesen más tészta, ebben az esetben ugyanis hagyományos hibrid hajtást alkalmaztak a gyáriak. A rendszer alapját az 1,2 literes benzines motor adja, melyhez egy elektromotor csatlakozik. Az energiaellátásról egy 1,2 kWh-s akkumulátor gondoskodik, mely a guruláskor és fékezéskor nyert energiát tárolja el. A gyáriak 140 lóerős összteljesítményt ígérnek, ráadásul a tesztek szerint városi használat esetén szinte biztos, hogy a felhasználók 80 százalékban az elektromos motorra fognak támaszkodni, azaz a megtett utazás csupán 20 százaléka alatt lesz szükség a benzinmotor beindítására.