
A Renault nem dobja el az Espace nevet, viszont kategóriát vált vele. Ami eddig sportos egyterű volt, az most már teljes értékű SUV modell lesz a nemrég bemutatott Austral alapjaira építkezve.
A Renault nem dobja el az Espace nevet, viszont kategóriát vált vele. Ami eddig sportos egyterű volt, az most már teljes értékű SUV modell lesz a nemrég bemutatott Austral alapjaira építkezve.
A Great Wall Motors egyik almárkája leplezte le azt a nagyméretű terepjárót, mely a kínai piacon a Toyota Land Cruiser riválisaként lesz jelen. A Tank 700 nyit ugyan a villanyosítás felé is, de az alapokat egy 3 literes V6-os erőforrás adja.
A Smart eddig a parányi városi járgányairól volt híres, ám a kínai óriás Geely-vel összefogva megalkották az első SUV modelljüket is, mellyel egyszerre próbálnak szerencsét az európai és az ázsiai piacon.
Csaknem 10 évnyi kihagyás után ismét visszatért a Wankel-motor a Mazda palettájára. Persze, most nem egy sportkocsiról van szó és nem is hagyományos értelemben vett erőforrás szerepet tölt be a megoldás, hanem így javítottak a gyáriak az MX-30 sokat kritizált elektromos hatótávján.
Kínában nem újdonság a Dongfeng által forgalmazott Seres SF5 modell, hiszen ott már 2019-ben bemutatkozott a hibrid és elektromos formában elérhető SUV. Európában viszont még nem igazán találkozhattunk vele, de ez fog megváltozni 2023-ban.
A Brüsszeli Autószalonon élőben is megmutatta magát a Lotus következő nagy dobása, az Eletre. Ráadásul nem is akárhogyan, hanem mindjárt a legerősebb, R változatot hozták el a gyáriak.
Ha Mansory, akkor bizony általában nem éppen a visszafogott átalakítások jutnak az ember eszébe. Most sem kellett csalódnunk a srácokban, a Lamborghini Urus alapvető módon változott meg, mire Ventus Coupe Evo C lett belőle.
Törvényszerű, hogyha megjelenik egy új Land Rover modell, akkor az előbb-utóbb eljut a Kahn Design műhelyébe is. Most az új Range Rover kapott egy első ránézésre visszafogott, de annál drágább tuningot.
Egy olasz startup vállalkozás első modellje az az elektromos SUV, mely ott rugaszkodik el a klasszikus megoldásoktól, ahol csak tud. Egy pillanat alatt szórakoztató és konferencia-központtá alakul át az Aehra beltere.
Az már köztudott, hogy a GMC a Hummer márkát egy 1000 lóerős elektromos pickupként hozta vissza. Úgy látszik, hogy ez a húzás felkeltette az érdeklődést a világ más tájain is, most például Kína válasza van készülőben a Mengshi márkanév alatt.