
Kínában nem újdonság a Dongfeng által forgalmazott Seres SF5 modell, hiszen ott már 2019-ben bemutatkozott a hibrid és elektromos formában elérhető SUV. Európában viszont még nem igazán találkozhattunk vele, de ez fog megváltozni 2023-ban.
Kínában nem újdonság a Dongfeng által forgalmazott Seres SF5 modell, hiszen ott már 2019-ben bemutatkozott a hibrid és elektromos formában elérhető SUV. Európában viszont még nem igazán találkozhattunk vele, de ez fog megváltozni 2023-ban.
A Brüsszeli Autószalonon élőben is megmutatta magát a Lotus következő nagy dobása, az Eletre. Ráadásul nem is akárhogyan, hanem mindjárt a legerősebb, R változatot hozták el a gyáriak.
Ha Mansory, akkor bizony általában nem éppen a visszafogott átalakítások jutnak az ember eszébe. Most sem kellett csalódnunk a srácokban, a Lamborghini Urus alapvető módon változott meg, mire Ventus Coupe Evo C lett belőle.
Törvényszerű, hogyha megjelenik egy új Land Rover modell, akkor az előbb-utóbb eljut a Kahn Design műhelyébe is. Most az új Range Rover kapott egy első ránézésre visszafogott, de annál drágább tuningot.
Egy olasz startup vállalkozás első modellje az az elektromos SUV, mely ott rugaszkodik el a klasszikus megoldásoktól, ahol csak tud. Egy pillanat alatt szórakoztató és konferencia-központtá alakul át az Aehra beltere.
Az már köztudott, hogy a GMC a Hummer márkát egy 1000 lóerős elektromos pickupként hozta vissza. Úgy látszik, hogy ez a húzás felkeltette az érdeklődést a világ más tájain is, most például Kína válasza van készülőben a Mengshi márkanév alatt.
A Stellantis két évnyi piaci jelenlét után döntött úgy, hogy először hozzányúl az Opel Mokka elektromos változatához. Dizájn szinten nem történt változás, a villanyos hajtás viszont minden tekintetben többet tud.
A Stellantis csoporthoz tartozó Jeep is fejest ugrott a villanyosításba. Ráadásul egy olyan modellel, mely a paletta aljára ékelődik be és kimondottan érdekes koncepciónak mondható. Ez az Európában Európának tervezett Avenger, melyet mi is kipróbálhattunk.
Ahogyan az várható volt, az SUV siker a Ferrari esetében sem maradhatott el. A gyártó le is állította a további rendelések felvételét, mert már évekre előre eladtak minden példányt.
Ugyan a Volvo pontos részleteket még nem árult el a készülő elektromos zászlóshajójáról, annyit azonban már most lehet tudni, hogy a légellenállási tényező kérdését nem aprózták el a gyáriak.