hirdetés

Klasszikus Land Roverbe tettek elektromos hajtást

Az angol Everrati egy igencsak különleges átépítéssel rukkolt elő. Egy 1971-es Land Rovert újítottak fel az utolsó csavarig, majd ruháztak fel teljesen elektromos hajtással.

Az angol Everrati cég nem őskövület az átépítőműhelyek között, de már most egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert az eddigi Porsche restomod projekteknek köszönhetően. Olyannyira, hogy a cég most meg is kapta az első amerikai megrendelését.

Az új vásárló egy klasszikus terepjárót szeretett volna magának modern hajtással. Éppen ezért az Everrati egy 1971-es Land Rover Series IIa modellt alakított át a megrendelő igényeinek megfelelően. Először is a kocsit az utolsó csavarig felújították, majd az eredeti motor helyett elektromos hajtást szereltek be. Ez egy 152 lóerős elektromos motort jelent, mely az első és hátsó tengelyt is képes meghajtani, a 240 kilométeres hatótávot pedig a 60 kWh teljesítményű akkumulátor biztosítja.

Az autó fényezése hajaz ugyan a gyári Land Rover színre, de egy teljesen új árnyalatról van szó, melyet mészkő megnevezéssel illetett az Everrati. Teljesen új a vászontető, illetve az ülések is át lettek bőrözve, a padló is egyedi kidolgozást kapott.

„Ez az autó egy műalkotás, mind tervezési, mind mérnöki szempontból. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy elmondhatom, én vagyok az első, akinek elektromos klasszikus Land Rovere van az Egyesült Államokban”- mondta a csak Craig néven említett megrendelő az ünnepélyes átadáson.