hirdetés

Konnektoros hibridként is kapható a Lamborghini Urus

Tovább bővült a Lamborghini Urus palettája. A konnektoros hibrid változat kerek 800 lóerőt képes felmutatni 60 kilométeres tisztán elektromos hatótáv mellett.

A Lamborghini is belépett a konnektoros hibrid SUV-ok piacára, miután hivatalosan is bemutatta az Urus SE modellt. Kicsit az autó kinézetét is átdolgozták ez alkalomból.

Más dizájnt kapott a gépháztető, mely mostantól jobban rányúlik az átdolgozott hűtőrácsra is, illetve egyúttal megváltozott a fényszóró rajzolata. Mindezek mellett hangsúlyosabb kiemelést kaptak a hátsó kerékjárati ívek, a hátsó traktus pedig letisztultabb kialakítást kapott.

A belső térben új légbeömlőket találhatunk, illetve nagyobb lett az infotainment kijelző mérete is. A gyártó azt is hangsúlyozza, hogy új anyagokat használtak a kezelőszervek megalkotásakor, így használatuk pontosabb és kellemesebb.

Ami azonban a lényegi része az Urus SE-nek, az egyértelműen a hajtáslánc, melynek alapja egy duplaturbós 620 lóerős V8-as motor, melyet egy a nyolcsebességes automataváltó házába épített 192 lóerős elektromos erőforrás egészít ki.

A rendszer összteljesítménye kerek 800 lóerő, amellyel a méretes SUV 3,4 másodperc alatt futja meg a 100-as sprintet. Az elektromos motort egy 25,9 kWh teljesítményű akkumulátor szolgálja ki, akár 60 kilométeres villanyos hatótávot garantálva. Az Urus SE új elektrohidraulikus többlemezes tengelykapcsolót kapott, amely változó módon osztja el a hajtónyomatékot az első és a hátsó tengely között.

Az Urus SE ezzel a Lamborghini második konnektoros hibrid modellje, miután tavaly már bemutatkozott a V12 Revuelto, mely szintén hasonló hajtással került a szalonokba. Persze, ez csak a kezdet, a konnektoros hibrideket nemsokára követi az olaszok első teljesen elektromos modellje, mely Lanzador néven kerül bemutatásra 2028 folyamán.