hirdetés

Közel 1000 lóerővel mutatta meg magát Brüsszelben a Lotus elektromos SUV-ja

A Brüsszeli Autószalonon élőben is megmutatta magát a Lotus következő nagy dobása, az Eletre. Ráadásul nem is akárhogyan, hanem mindjárt a legerősebb, R változatot hozták el a gyáriak.

Ha manapság az autóipart érintő trendekről kérdezik az embert, leginkább két kategória juthat az eszünkbe. Az egyik a villanyosítás, melyet leginkább a szigorodó szabályozások határoznak meg és tartanak életben, a másik pedig az SUV mánia, melyet pedig a fogyasztók alakítanak ki. Persze, az autóipar is partner ebben, de ha nem vennék az SUV modelleket az emberek, akkor egyik gyártó sem tenne fel erre a kategóriára mindent.

Ebben a helyzetben nem lehet mást tenni, mint összekötni a kötelezőt a hasznossal, azaz aki csak képes rá, elektromos SUV modellekkel árasztja el a kínálatokat. Még a Lotus is, mely ugyan már tavaly év elején egyszer leleplezte az Eletre modellt, most viszont megmutatta magát a Brüsszeli Autószalonon az erősebb, R változat is.

Ez annyit tesz, hogy az eddig emlegetett 600 lóerő helyett már 905 lóerőnyi teljesítményt képes leadni a villanyos rendszer, aminek köszönhetően egészen elképesztően gyorsan, 2,9 másodperc alatt éri el a méretes Lotus a 100 kilométeres óránkénti sebességet. Persze, nem ilyen kigyorsításokkal élve, de mindezek mellé még teljesen korrekt 600 kilométeres villanyos hatótávot is ígérnek a gyáriak.

Természetesen ezzel a dinamizmussal még drágább az amúgy sem a megfizethető kategóriát képviselő különlegesség. Míg az alap Eletre 98 ezer eurós induló árral rendelkezik, a legerősebb variánsért már 154 ezer eurót kell letennie az asztalra a megrendelőknek. Persze, a vásárlói trendeket figyelembe véve, még ilyen árazással is alapvetően sikerre van ítélve a modell.