Nem egy újabb SUV, hanem bizony egy négyajtós szedán kerül be a BMW elektromos palettájába nemsokára. Külsőleg már meg is mutatta a gyártó az i4 széria változatát.
Nem egy újabb SUV, hanem bizony egy négyajtós szedán kerül be a BMW elektromos palettájába nemsokára. Külsőleg már meg is mutatta a gyártó az i4 széria változatát.
Domagoj Dukec, a BMW vezető formatervezője egy interjúban erősen bírálta azokat, akik csúnyának nevezik az új 4-es szériát a furcsa hűtőrács megoldás miatt. Szerinte az autó egészét kell nézni, ami nagyon is rendben van.
A BMW az új M3 és M4 modellekhez is kínál most már különleges színeket a gyári Individual programon belül. Most ezekhez hozott néhány példát a gyártó a legújabb kedvcsináló összeállításával.
Sok újdonsággal és beépített Amazon Alexa személyi asszisztenssel mutatkozott be a BMW új szoftverfrissítése. Az érintett tulajdonosoknak még csak szervizbe sem kell menniük, az autó maga elintézi a csomag letöltését és telepítését.
Bár az első bejelentések szerint már idén az év második felében megindulhatott volna az elektromos BMW iX SUV termelés, ám most fél évvel későbbre tolta ezt a dátumot a gyártó.
A BMW 3-as és 5-ös szériája egyaránt megkapja a 20e megjelölésű konnektoros hibrid variánsokat, melyek lényegében innentől a belépő szintet jelentik majd a bajorok hibrid világába.
A BMW pénzügyi igazgatója számolt be arról, hogy jelentős átalakítás várható a palettán a jövőben. Kevesebb modell és motor marad a kínálatban, hogy ezzel is pénzt takarítson meg a gyártó.
Nem titok, hogy az autóipari cégek egyként reagálnak a tervezett, új Euro 7 norma által megkövetelt szinte nulla emissziós határértékekre, így még a nagy, német gyártóknak sincs sok választásuk, ha az egyre inkább jelentéktelenné váló európai piacon meg akarnak maradni. Ezért radikális változásokat jelentettek be.
A Toyota és a BMW partneri kapcsolata nem ma kezdődött, de a bajor márka vezérigazgatója még a mostaninál is szorosabb kapcsolatot szeretne. Valószínűleg a paletta is átalakul a későbbiekben.
A BMW is rákapott az előfizetéses szolgáltatásokra, amik között tervezet szinten van egy kimondottan érdekes alkalmazás is. Ez a traffipaxokat előre jelző és azt a műszerfalon meg is jelenítő rendszer.