Márkák

Amikor valaki egy prémium autógyártótól vásárol járművet, elvárja a csúcsminőséget és az eredeti alkatrészeket, hiszen részben ezért fizet többet. Éppen ezért volt sokkoló néhány kínai Volvo-tulajdonos számára, amikor kiderült, hogy autóikba hamis hangszórókat és más kiegészítőket szereltek.

Tovább

Nemrég még azt kommunikálta a Mercedes, hogy pár éven belül kizárólag a VAN.EA platformra épülő elektromos hajtással látják el a haszongépjárműveiket, most viszont már arról beszélnek, hogy a belső égésű motorokat támogató VAN.CA alap is a jövőjük részét képezi.

Tovább

A világ egyik legnagyobb autógyártóját létrehozni hivatott, ambiciózus Honda–Nissan egyesülés hivatalosan is lekerült a napirendről. A két vállalat bejelentette, hogy a Mitsubishi bevonásával tervezett háromoldalú együttműködésről is lemondanak. Ugyanakkor nem zárták ki a jövőbeli partnerségek lehetőségét, különösen az „intelligens és elektromos járművek” területén.

Tovább

Az amerikai Rezvani már egy ideje dolgozik azon, hogy a Porsche 911-est még különlegesebbé tegye. Az RR1 története sem most kezdődött, hiszen a gyártó korábban más dizájnnal mutatta be, majd később úgy döntött, hogy retro stílusra formálja az autót. Most be is mutatkozott a végleges modell, a gyártás hamarosan indul, az első példányokat idén nyáron vehetik át a vásárlók.

Tovább