hirdetés

Megkezdődött a Ford GT sorozatgyártása

Nagy a felhajtás a Ford új szuperautója körül, hiszen több rá a jelentkező, mint amennyi darab készül belőle. Most kezdődött meg a GT sorozatgyártása.

2015-ben a januári detroiti autószalonon mutatta meg a világnak a Ford a GT új generációját, és kevesebb, mint két évvel a premier után most megkezdődött a sorozatgyártás, elkészült az első végleges példány. A 3,5 literes, 600 lóerős V6-ossal szerelt szuperautóra óriási a jelentkezés, hiszen több ezer megrendelés érkezett be, de csak 500 darab gyártását tervezik. A jelentkezőket egyenként bírálta el a Ford, a szerencsések pedig már várhatják az autójukat, hiszen most elkezdték a gyártást. Az új GT nem a hagyományos futószalagos rendszerben épül, amit éppen a Ford vezetett be a múlt század elején. Mivel kis szériás sportkocsiról van szó, ezért a többi szuperautóhoz hasonlóan külön erre a célra létesített műhelyben, manufakturális keretek között gyártják a GT-t Kanadában.