hirdetés

Megnövelt elektromos hatótávval lépett 2021-be a Bentley Bentayga

A 2021-ben már nagyobb akkumulátor csomaggal és fejlettebb technikai megoldásokkal indul a vásárlók kegyeiért a Bentley SUV modellje, a Bentayga hibrid variánsa.

Külsőleg nem látványos a Bentayga legújabb ráncfelvarrása, a technikai részletek viszont sokat fejlődtek az elmúlt években használtakhoz képest, főleg a benzin-elektromos hibrid változat esetében.

A gyáriak ugyanis mostantól nagyobb akkumulátor csomagot használnak a 3 literes V6-os erőforrás mellé párosított 96 kW teljesítményű elektromos motor energiával ellátására, aminek köszönhetően most már 50 kilométeres elektromos hatótávval rendelkezik az autó. Mindezek mellett fontos tényező az is, hogy a Bentayga hibrid akár 135 kilométeres óránkénti tempóval is képes tisztán elektromos üzemmódban haladni, a benzines egység csak ennél nagyobb sebességnél, hirtelen gyorsításnál illetve lemerült akkumulátor esetén kapcsolódik be a hajtásba.

Belül most már egy nagyobb, 10,9 colos infotainment kijelzővel találkozhatunk, mely természetesen Android Auto és Apple CarPlay funkcióval is rendelkezik. Továbbá megkapta a Bentayga is a „rezgő” gázpedál funkciót, mely segít a környezettudatos közlekedésben, azaz erősebb gázadás, illetve sebességtúllépés esetén a pedál visszajelzésével igyekszik elvenni a kedvünket a száguldozástól.