hirdetés

Megvan a PSA-FCA cégcsoport új neve

Ugyan még hivatalosan nem történt meg a PSA-FCA csoport egybeolvadás, de lényegében már csak néhány formalitás van hátra. Már azt is tudhatjuk, hogy milyen néven működik majd tovább a giga konszern.

Alig két hete foglalkoztunk azzal, hogy Carlos Tavares, a PSA csoport vezérigazgatója bíztató információkkal szolgált a PSA-FCA egybeolvadásról. Akkor elmondtuk, hogy Tavares szerint a koronavírus nem hogy hátráltatná a fúziót, hanem nemes egyszerűséggel megsürgeti azt, hiszen mindkét fél érdeke az anyagi háttér megerősítése a jelenleg bizonytalan gazdasági helyzetben.

A folyamatok tényleg felpörögtek, ugyanis most már az is kiszivárgott, hogy az egyesülés után milyen néven működik majd tovább a 16 márkát magába foglaló konszern. Persze, sokan arra tippeltek, hogy majd letudják a nagyok egy PSA-FCA megjelöléssel, de nekik csalódniuk kell.

A döntéshozók ugyanis a teljesen független Stellantis névre bólintottak rá, azaz a jövőben minden egyes modell ezen konszern égisze alatt jön létre. Persze, a márkanevek, mint például a Fiat, a Peugeot vagy éppen a Jeep megmaradnak, csak éppen akárcsak a General Motors esetében, az anyacég neve nem utal majd a benne megtalálható márkákra.

A tényleges egyesülés egyébként legkésőbb jövő év elején jön létre, de ha ilyen ütemben pörög fel továbbra is a folyamat, akkor nem kizárt, hogy még idén létrejöhet az autóipar egyik legnagyobb cégóriása.