hirdetés

Most már biztos, hogy elektromosként tér vissza a Hummer

A General Motors hivatalosan is bejelentette, hogy elektromosként tér vissza a Hummer. Nem is akármilyen villanyos lesz az amerikai katonai járgányból kialakult terepesből.

Már egy ideje pletyka szinten terjed, hogy a Hummer újraélesztésén dolgozik a General Motors, ráadásul az elektromos piac meghódítását tervezik vele. Most megérkezett az első hivatalos bejelentés, mely alátámasztja a feltevést, viszont egy picit más formában, mint amire eddig tippelhettünk.

A Hummer ugyanis tényleg visszatér elektromos autóként, ám nem mint márka, hanem mint modell. A GMC palettájába lesz ugyanis beépítve mintegy „egzotikumként”. Bizony, nem egy mindennapi autó lesz belőle, hanem egy paletta csúcsára helyezett 1000 lóerős villanyos terepes.

Duncan Aldred, a Buick és a GMC vezérigazgatója még azt is hozzáfűzte, hogy nem csak a lóerőre mennek rá a nagy visszatérővel, hanem a prémiumot is magasabb szintre helyezik vele. Persze ez egyben azt is jelenti, hogy egy kimondottan drága járgányként tér majd vissza a Hummer a köztudatba.