hirdetés

Nagy múltú spanyol márka éled újra

Utoljára 1946-ban hallatott magáról a Hispano Suiza, most viszont visszatérnek az autók piacára. Egy elektromos GT koncepciót mutatnak be a Genfi Autószalonon.

A Hispano Suiza kimondottan felkapott gyártó volt a huszadik század első felében. 1904 és 1946 között csaknem 12 ezer luxus sportautót gyártottak le a spanyolok mintegy 50 ezer repülőgép motor mellett. 1946 után azonban megváltoztak a vásárlási szokások, az emberek már nem vásároltak annyi méregdrága sportkocsit, így a gyártó is kénytelen volt kényszerpihenőt tartani. Egészen mostanáig!

A Genfi Autószalonon ugyanis egy elektromos GT koncepcióval képviseltetik magukat, melynek egyelőre csak a karbonszálas monocoque vázát mutatták meg kedvcsinálónak. Annyit még tudni lehet, hogy megjelenését tekintve az 1938-as Dubonnet Xenia stílusa köszön majd vissza, azaz egy kimondottan elegáns sportkocsira számíthatunk. Az is kiderült, hogy gyáralapító unokájáról, Carmen Mateu-ról lesz elnevezve az első újkori Hispano Suiza.

A technikai hátteret a Formula E világában is jártas QEV Technologies biztosítja, a sorozatgyártásra érett modell is a QEV barcelonai üzemében készül majd.