hirdetés

Opelként jöhet az elektromos Chevrolet

Bolt néven jelent meg a Chevrolet elektromos autója, amely egy feltöltéssel 320 kilométer megtételére képes, és Opelként nálunk is elérhetővé válhat.

Bemutatta új elektromos autóját a Chevrolet, amely az egy évvel ezelőtti prototípus szériagyártásra érett változata. A Bolt formája nem sokat változott, de a részletein módosítottak, így új frontrészt és hátsó lámpákat kapott a kompakt méretű ötajtós modell. Az utastérben színes képernyővel helyettesített műszeregységet, és a középkonzolon egy 10,2 colos érintőképernyőt találunk, amely Android Auto és Apple CarPlay segítségével képes a mobiltelefon tükrözésére.

Műszaki adatait továbbra sem árulta el a Chevrolet, így egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy egy feltöltéssel 320 kilométert képes megtenni a Bolt, amelynek töltőnyílását a bal első sárvédőn helyezték el. Az Egyesült Államokban már idén kapható lesz az újdonság, méghozzá 30 ezer dollár körüli áron, ami azt jelenti, hogy annyiba fog kerülni, mint a Nissan Leaf. Az európai forgalmazását még nem jelentették be, de nem elképzelhetetlen, hogy az Opel Ampera néven árult Volt mintájára a Bolt is elérhetővé válik nálunk.