hirdetés

Skoda Citigo, mint dízel versenyautó

A Skoda Citigo egy igazi kis városi közlekedőedény, melyben nem igazán talál izgalmakat az ember. Aztán jött néhány elborult angol és megszületett belőle az összkerekes dízel szörnyeteg.

Volkswagen Up, Seat Mii, Skoda Citigo. Három verzió egyetlen témára, azaz leginkább ezzel lehetne leírni a Volkswagen-csoport kis városi autó családját. A közös bennük, hogy igazi kis közlekedőedények, azaz aki az izgalmakat és élményeket keresi, az nem ebbe az irányba mozdul el autóvásárlásnál. Na de mi van akkor, ha valaki mégis arra adja a fejét, hogy alaposan megbolondítja az alap konstrukciót? Akkor születnek meg az olyan elmebeteg pályaautó alkotások, mint a most felbukkant Citigo átirat.

Angliában járunk, ahol egy műhely úgy gondolta, hogy ideje szakítani a gyári 1 literes benzines erőforrással és valami sokkal nyomatékosabbal és erősebbel pótolni azt. Így történt, hogy egy 2 literes dízel motor került az autó parányi orrába, amit ráadásul egy méretes Garrett turbóval is megtámogattak.

Így a motor akár 366 lóerő leadására is képes a Darkside Developments szerint, de a megbízhatóságot szem előtt tartva 274 lóerőre lőtték be az összeállítást, ami egy ilyen parányi karosszériához társítva még mindig parádés lendületet garantál. Főként, hogy a teljesítményt nem az első kerekekre küldik a srácok, hanem mind a két tengely hajtott a beépített Haldex rendszernek köszönhetően.

Persze, egy ilyen átalakításkor érdemes továbbgondolni az autó többi elemét is, így például egy alapos belső kikönnyítést találhatunk a járgányban, illetve megjelenik az elmaradhatatlan bukócsövezés és a sportülés is. A megnövekedett teljesítményhez alakították a futóművet és a féket is, azaz a jó útfekvésről most már egy versenypályára hangolt felfüggesztés gondoskodik, míg a kellő fékerőt egy Brembo szett garantálja Porsche féknyergekkel megfűszerezve.

Az agresszív csöppség nemrég az Ebay-en tűnt fel, azaz eladásra kínálták, de mára már nem elérhető a hirdetés.