Hivatalosan is lehetőséget kap Michael Schumacher fia, hogy éles körülmények között bizonyítson a Forma 1 mezőnyében. Mick a következő hétvégén mehet pályára az első szabadedzésen az Eifel nagydíj keretein belül.
Hivatalosan is lehetőséget kap Michael Schumacher fia, hogy éles körülmények között bizonyítson a Forma 1 mezőnyében. Mick a következő hétvégén mehet pályára az első szabadedzésen az Eifel nagydíj keretein belül.
Megszületett a döntés, júliusban végre elrajtolhat a 2020-as Formula 1 szezon. Az osztrák nagydíj lesz az első, a magyar nagydíj pedig a harmadik helyszínként szerepel az új naptárban.
Ahogy arról beszámoltunk, Sebastian Vettel még idén év végén otthagyja a Ferrari csapatát. Azóta újabb igazolásokat jelentettek be, így szorul a hurok a négyszeres világbajnok körül.
Sebastian Vettel a tavalyi szenvedős szezon után nem tudott érdemileg zöldágra vergődni a Ferrarival, ezért év végén otthagyja az olasz csapatot. A jövője még kérdéses.
Mint minden tömegrendezvényre, így a Forma 1-es kínai nagydíjra is hatása van a koronavírus terjedésének. A döntés megszületett, egyelőre csak későbbre tolják az időpontot, de még a teljes halasztás sem kizárt.
Hanoiban avatják fel a Formula-1 72.-ik Grand Prix pályáját. A városi száguldást most megnézheted belülről.
Az Alfa Romeo a Genfi autószalonra új modellekkel még nem biztos, limitált kiadásokkal viszont tuti készül. Ezek közül a leglátványosabb a Forma 1-es visszatérést ünneplő Racing Edition.
Az 1940-50-es évek dizájnját eleveníti föl az Infiniti a korai Forma-1-es autókat idéző tanulmányával, amelyet a kaliforniai Pebble Beach-ben rendezendő találkozón mutat meg a nagyközönségnek.
A Vanda név nem mondhat sokat még a leglekesebb autórajongóknak sem, ezért hadd kezdjük azzal: a most bemutatandó szuper-sportkocsit szingapúri pénzből fejlesztette a Williams f1-es istálló technológia részlege és Angliában gyártják. Vagyis a projekt komolynak hangzik.
Immár hivatalos, amit hetek óta pletykálnak: a Porsche kiszáll a híres Le Mans-i 24 órás futamot is magába foglaló World Endurance Championship (WEC) sorozatból. Jövőre a Formula E-ben indulnak.