Kabrió változat is lesz az Aston Martin DB11-esből. Bár még másfél évet várni kell rá – de az első képet máris közzétette róla a márka.
Kabrió változat is lesz az Aston Martin DB11-esből. Bár még másfél évet várni kell rá – de az első képet máris közzétette róla a márka.
A kaliforniai Pebble Beach-ben rendezett Concours d’Elegance kiállítás keretében mutatkozott be a nagyközönségnek az Aston Martin újdonsága, a Vanquish Zagato Volante.
A 124 Spider hatalmas sikerén felbuzdulva kupé változat gyártását is fontolgatja a Fiat. A leendő új modell már akár jövőre megjelenhet a piacon.
Alapítója születésének századik évfordulójára dedikálta a Centenario most leleplezett Roadster változatát a Lamborghini. És ha már lekapták a tetejét, a motorját is megigazgatták kissé, hogy ne csak szebb, de erősebb is legyen az újdonság.
A fél világsajtóval együtt mi is tévedtünk, amikor a Mercedes-Maybach 6-os első képeit látva a hosszú orr-részből és a méretes hűtőrácsból arra következtettünk, hogy hagyományos robbanómotoros hajtást kaphat a hatméteres kupé. Elektromos hajtással álmodták meg.
A hivatalos bemutató előtt néhány nappal kiszivárogtak az első képek a Mercedes-Maybach 6 tanulmányautóról. A hatméteres kupé Kaliforniában debütál majd a nagyközönségnek.
Közeleg az újjászületett Alpine cég első modelljének hivatalos bemutatója. Az első modelleket a jövő év elején fogja leszállítani a gyár, de már most arról beszélnek, hogy hamarosan bővülni fog a kínálat.
Az ügyes brit fotósoknak sikerült lencsevégre kapniuk a Mercedes AMG S 63 2018-as változatát tesztelés során. Még álcázva persze.
A közösségi médiát használta a LaFerrari Spider bemutatására a Ferrari. Az októberi párizsi autószalonon debütáló modell jövőre lesz kapható – de máris minden példány elkelt.
A jól értesült brit szaksajtó szerint 2019-ben érkezik a BMW M2 Gran Coupé. A 365 lóerős szörnyeteg a Mercedes-AMG CLA 45 és az Audi RS3 lépcsőshátú változatának lesz majd az ellenfele.