
Nem csak legendás, hanem kellően ritka is a McLaren F1 versenyzésre szánt verziója. Nem is jut belőle minden tehetős érdeklődőnek, így már azt is meg kell becsülni, ha egy felni készletre és egy hátsó lökhárítóra szert tehetünk.
Nem csak legendás, hanem kellően ritka is a McLaren F1 versenyzésre szánt verziója. Nem is jut belőle minden tehetős érdeklődőnek, így már azt is meg kell becsülni, ha egy felni készletre és egy hátsó lökhárítóra szert tehetünk.
A McLaren is úgy döntött, hogy fejest ugrik az elektromos autóversenyzésbe. Nem is akárhol kezdik, hanem az Extreme E szériához csatlakoznak hamarosan.
A McLaren az Elva piacra dobásával lényegében egy utcai versenyautóval kedveskedik a rajongóknak. Eredetileg úgy volt, hogy még szélvédőt sem kap a kocsi, de ezen most változtattak a gyáriak.
Igencsak különleges, Gulf dizájnos festéssel versenyez a hétvégi futamon a McLaren F1-es csapat. Az olajipari vállalt gazdag múltja előtt tisztelegnek az autóversenyzés világában.
A McLaren hivatalosan is leleplezte az első konnektoros hibridjét, az Artura sportkocsit. Az újdonság fejlesztésénél végig a tömeg csökkentését tartották szem előtt a gyáriak.
Megannyi beharangozó után végre premierdátumot kapott a McLaren Artura. A konnektoros hibrid sportkocsi még ebben a hónapban bemutatkozik hivatalosan, az év első felében pedig megkezdődhet az értékesítés is.
Mike Flewitt, a McLaren vezérigazgatója napi kapcsolatban áll a fontosabb vásárlóival, ezért tudja, hogy azok mit szeretnének. Tömegmárkát és palettába épített crossovert biztos nem!
Nemrég még csak szabadalmi képeken láthattuk, most viszont itt van teljes egészében a Sabre, a McLaren új, limitált példányszámban készülő szupersportkocsija.
Limitált példányszámban és hibrid hajtással készül majd a McLaren Sabre, melyet most láthatunk először teljes valójában. Szabadalmi razjozok szivárgott ki a dizájn.
Artura néven kerül majd a szalonokba a McLaren új konnektoros hibrid sportkocsija 2021 első felében. A technikai specifikációkról még mindig nem számolt be a gyártó.