hirdetés

Újabb kémfotók az i8 Spyderről

Újabb kémfotók kerültek fel az internetre a BMW már javában tesztelés alatt álló újdonságáról, az i8-as nyitott tetős változatáról. A Spyder egyben azt is jelzi, hogy milyen irányban és mennyit változik a hibrid szuper-sportkocsi.

Bármennyire is modern mind a mai napig, hamarosan változni fog a BMW szuper-sportkocsija, az i8-as. A ráncfelvarrásra várhatóan a nyitott tetős változat bemutatásával egy időben kerül sor. Így a tesztelés során lencsevégre kapott i8 Spyder egyben előre jelzi a kupé változásának irányát is. A leginkább feltűnő a LED-es, még hangsúlyosabb csíkkal illetett fényszórópár, a lökhárítók és a hátsó lámpák. A vászontetős változat hangsúlyos, burkolt bukókeretet kap – olyasfélét, mint amit a 2016-os CES kiállításon bemutatott i Vision Future Interaction Concept nevű tanulmányon láthattunk. Magát a tetőt manuálisan kell majd eltávolítani az autóról, mivel mindenféle mozgató mechanizmus súlynövekedést okozott volna, és lehetetlenné tett volna ilyesfajta sportosan lapos tetővonal kialakítását. A Spyder várhatóan így is kissé nehezebb lesz, mint a kupé (a többlet-merevítések miatt), ugyanakkor mindkét verzió 10 százalékkal erősebb lesz, mint a most futó első változat.