Új korában a legjobb minőségű kisautónak tartották, és használtan sem vesztett a presztízséből a kényelmes és tágas Volkswagen Polo.
Régóta azonos néven fut a Volkswagen kisautója, ezért a Polo legalább olyan nagy múltra tekint vissza a márkán belül, mint a Golf vagy a Passat. A kisautó negyedik generációja 2001-ben mutatkozott be, és akkoriban merészségnek számított, hogy a hagyományos fényszórókat dupla körfényszóróra cserélték. A Polo többi része azonban konvencionálisnak számított, ezért a Volkswagen a 2005-ben esedékes ráncfelvarráskor inkább a kisautó orrát is a márka arculatához igazította. A felnőttesebb külsejű modellfrissített példányokat az ötszögletű hátsó szélvédőről, valamint a kerek betétes hátsó lámpákról lehet még felismerni. Igazi ritkaság a Polo Fun, majd később Cross Polo néven kínált kivitel, amely a szabadidő-autók divatjának megfelelően műanyag védőbetétekkel, kartervédős lökhárítókkal, tetősínekkel, megemelt futóművel és nagy kerekekkel tette csinosabbá a kiskocsit. Az előd, a nagysikerű Polo Classic mintájára ebből is gyártottak lépcsőshátút, de azt nem forgalmazták nálunk.
Milyen kényelmes?
3,9 méteres hosszával a maga korában az egyik legnagyobb kisautónak számított a Polo negyedik generációja, a 2,46 méteres tengelytávú autóban megfelelő a helykínálat. A vezetőülésen magasabb termetű sofőrök is jól elférnek, az ülés magasságállítása nem minden kivitel része, de a kormányoszlop magasságában és tengelyirányban is állítható. A kilátás előrefelé nem rossz, de hátrafelé nagy holtteret hagynak a vaskos tetőoszlopok és a méretes fejtámlák. A hátsó üléseken két átlagos termetű felnőttnek vagy gyerekeknek jut hely. A csomagtartó 270 literes méretével átlagos, de egészen 1030 literig bővíthető. Ez egy kissé körülményes, ugyanis előbb ki kell venni a fejtámaszokat, majd felhajtani az ülőlapokat, végül a helyükre dönteni a támlákat. A Polo legnagyobb erőssége a minőségérzete, a kormánykerék mögött egy kategóriával nagyobb autóban érezhetjük magunkat. A műszerfal könnyen kiismerhető és egyszerűen használható, az anyagok jó tapintásúak, a kapcsolók finoman működtethetők, ezek miatt használtan is vonzó a Polo. A belső tér anyagai közül egyedül az ablakemelő kapcsolók körüli műanyag adja meg magát idő előtt, ez nagyon csúnyán kopik a kartámaszról.
Milyen vezetni?
A kínálat szerény teljesítményű benzinmotorokkal indul: az 1,2 literes, háromhengeres erőforrás hatszelepes változata mindössze 54 lóerős, és a hengerenként kétszelepes kivitel is 64 lóerőt teljesít. Mégis megéri az utóbbit keresni, hiszen az erősebb motor lényegesen jobb gyorsulást biztosít, miközben tulajdonképpen ugyanannyit fogyaszt. A háromhengeres motort sokan kellemetlen hangúnak tartják, ám városi használatra bőven elegendő lehet a kicsi, de pörgős erőforrás. A hosszabb utazásokhoz inkább az 1,4 literes benzines ajánlott, amely 75 és 100 lóerős kivitelben is készült, az utóbbi többlete főleg országúti előzésnél és autópályán jelent plusz előnyt. A dízelek viszik a legjobban a Polót, az 1,4 literesből a motorvezérlés módosításával 75 helyett 70 és 80 lóerős változat készült, az 1,9 literes TDI pedig 100 és 130 lóerős változatban érhető el. Az utóbbi igen ritka, de elképesztően gyorsul, a végsebessége kétszáz km/óra feletti, miközben kevesebb, mint hat litert fogyaszt: ez a motor hajtotta a korabeli Fabia RS-t is. A magyar piacon nem forgalmazták, de a német piacon elérhető volt az 1,8 literes GTI kivitel 150 és 180 lóerővel, az 1,4 literes, közvetlen befecskendezéses (FSI), 86 lóerős és az 1,6 literes, 105 lóerős benzinmotor, valamint az 1,9 literes, 64 lóerős szívódízel (SDI) is, külföldről behozott példányokban elvétve ezekkel is találkozhatunk. A késői évjáratokon az 1,2 literes motorok teljesítménye 60 és 70 lóerőre nőtt, az 1,4 literes pedig 75 helyett 80 lóerőre lett képes. A Polo vezethetősége átlagos, a futóműve nagyszerű kompromisszum a kényelmes és a sportos hangolás között, a kormánykereke megfelelő visszajelzést ad, a váltója pontosan kapcsolható: nem fogunk csalódni a vezetésében.
Mire figyeljünk vásárláskor?
A Polo kétféle felszereltségi szinttel volt kérhető, a Trendline és a Comfortline szintekhez pedig egyenként is lehetett választani további extrákat, ezért figyeljünk arra, hogy minden kívánt felszerelés benne legyen az autóban. A Polo alapvetően megbízható kiskocsi, de természetesen ez sem hibátlan. Az 1,2 literes háromhengeresen a 2005-ös évjáratig előfordult a vezérműlánc átugrása, az 1,4 litereseken 2004-ig az EGR szelepek hibája fordulhat elő, a 100 lóerős változatnál magas olajfogyasztás is jelentkezhet. A költségesebb hibalehetőségek közé tartozik a klímakompresszor és a kormányszervó hibája, ezekből az utángyártott példányok is drágák, érdemes felújíttatni. A kormányszervó hibáját a nehezebben forgatható kormánykerék vagy a folyadék szivárgása jelezheti, utóbbi felfedezéséhez nézzünk be a parkoló autó alá! Olcsón orvosolható típushiba az elektromos ablakemelő kapcsolójának vagy a féklámpa kapcsolójának a hibája, a ráncfelvarráskor egyébként sok bosszúságot okozó apróságon javítottak. Az 1,4 literes dízelek korai példányainál a turbófeltöltővel akadhat gond, a dízelek egyébként a széleskörűen elterjedt common-rail helyett hengerenkénti adagolófúvókás rendszert használták, ezek a PD egységek egyenként is cserélhetők. A külföldről behozott, közvetlen befecskendezéses FSI motort a nagyobb hibalehetősége miatt inkább kerüljük el, így is bőven válogathatunk az eladó példányok között. A Polo minél újabb, annál jobban tartja az árát, az idősebb darabok ára azonban mára már a kategóriatársak szintjére csökkent.
