Bár az utóbbi időszakban úgy tűnt, hogy Elon Musk cége stabil helyzetbe kerül, a koronavírus járvány ezen most alapvető módon változtathat.
A Tesla számára a legrosszabb időpontban robbant ki a koronavírus járvány. Már az utóbbi időkben stabilizálódni látszott az amerikai elektromos gyártó pénzügyi helyzete, Elon Musk is ünnepelte a gyártás felpörgését és az egymilliomodik autót, most viszont alapjaiban változott meg a helyzet.
Kaliforniában ugyanis szigorú intézkedéseket vezettek be, aminek köszönhetően Elon Musk gyáregysége is kénytelen volt leállás közeli üzemmódra kapcsolni. Musk nemrég még tiltakozott ez ellen és szerette volna a teljes kapacitást fenntartani, de most a hatóságok parancsoltak rá.
Ennél is nagyobb baj, hogy részben emiatt, részben pedig a járvány okozta gazdasági bezárkózás miatt a befektetők is elkezdtek kihátrálni, ami azonnal meglátszott a Tesla részvényeken is. A nemrég még 968 dolláros részvények pillanatok alatt 360 dollárra estek vissza, ezzel gyakorlatilag megharmadolva a gyártó pénzügyi mutatóját.