hirdetés

Végre itt az új ferdehátú Civic!

Hosszú hónapokig tartó információ-csöpögtetés után végre megmutatta a világnak a Honda a Civic ferdehátú változatát. Az újdonság első ránézésre ufósabb és morcosabb mint az elődje. És persze nagyobb is.

Szinte példátlanul hosszú „etetés” után leplezte le végre a Honda a Civic ferdehátú, egyszerűen Hatchback-nek nevezett változatát. Az amerikai piacra szánt verzió már egy hónapja bemutatkozott, és a kupé is megjelent már belőle, de az európai kivitelre sokat kellett várni. Végre, annyi érdeklődést-csigázó részletkép után az egész autót megmutatta az internet közönségének a japán gyártó. A Civic Hatchback a párizsi autószalonon csodálható meg először testközelből néhány nap múlva.
A most közreadott képeken látható középső kipufogó-kivezetés csak az 1,5 literes 180 lóerős teljesítményszinttel kapható Sport változatnál köszön majd vissza – az egyliteres, 130 lóerős, háromhengeres alapmotorral szerelt változat hagyományos oldalsó csonkokkal rendelkezik. Természetesen nem csak benzines erőforrással lesz elérhető az új Civic-változat, hanem rendelhető az 1,6 literes i-DTEC dízellel is. A 180 lóerős nem sokáig marad a kínálat csúcsa: hamarosan bemutatják a Type-R verziót az autóból.
Az új ferdehátú Civic karosszériája 16 kilogrammal könnyebb, mint az előző változaté, holott a méretei némileg növekedtek, hiszen az újdonság három centiméterrel szélesebb, 1,3 centiméterrel hosszabb és 2 centiméterrel alacsonyabb, mint elődje. A leglényegesebb adat azonban minden bizonnyal a tengelytáv 3 centiméteres nyújtása, aminek köszönhetően kényelmesebb lett a hátsó üléseken utazni. Az új ferdehátú Civic csomagtartója 478 lieteres – ezzel a Honda szerint a kategória legnagyobbjának számít. Persze lesz belőle még nagyobb rakterű változat is, a kombi, az azonban csak a jövő év végén érkezik a piacra. Az ötajtós változat az angliai Swindonban, míg a lépcsőshátú, alapvetően a fejlődő országok számára szánt verzió Törökországban készül.
Persze, nem csak az autó külsejét formálták újra, a beltér is alaposan átalakult. A legnagyobb újdonság a hatalmas méretű infotainment-kijelző, amely Androiddal és Apple CarPlay-jel is kompatibilis. Az analóg műszerfal is a múlté, színes digitális egység került a helyére. A hagyományos kéziféket is elektromosra cserélte a gyártó.