hirdetés

Bemutatták a Volvo XC60-ast

Leleplezték a genfi autószalonon a Volvo legnépszerűbb modellcsaládjának új generációját, az XC60-as idéntől kapható változatát.

A legnagyobb reményekkel rántották le a leplet a Volvo illetékesei a genfi autószalonon az XC60-as új generációjának kiállított képviselőjéről. A szuper-sikeres SUV második sorozata a svéd márka várakozásai szerint komoly szerepet játszik majd a cég eladásainak várható felfutásában. A sportos SUV-ok egyik első előfutárja világszerte rendkívül népszerűnek bizonyult, a legtöbb piacon vezeti az eladási listákat. (Csak tavaly, a kifutó évében több mint 160 ezer példányt adtak el belőle.)  Ezért különösen fontos a Volvo számára a sikeres folytatás.

Az új sorozat – ahogyan az várható volt – nagyobb lett, mint az elődje. Hossza 62, szélessége 12, tengelytávja 91 milliméterrel nőtt. Bár az új modellsorozat ugyanolyan sportos és fiatalos külsőt kapott, mint elődje, de utastere jóval tágasabb és kényelmesebb lett, különösen a hátul utazók számára. A méretnövekedés ellenére a 4,7 méter hosszú új XC60-as még mindig kisebb, mint a vele azonos platformon nyugvó XC90-es illetve a sima 90-es sorozat családtagjai – és persze erre épülnek majd a 60-as széria hamarosan bemutatkozó új változatai is. Bár az autó beltere jelentős mértékben idézi az XC90-es díjnyertes dizájnját, az infotainment rendszert módosították (bár hivatalosan nem erre hivatkozva, de biztosan az egyszerűbb kezelhetőség érdekében).

A várhatóan szeptembertől szállított új XC60-as modellcsalád motorkínálata a már jól ismert D4-es és D5-ös dízelekből, illetve a T5-ös és T8-as benzinesekből áll. Az utóbbival felszerelt legsportosabb verzió alig 5,3 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra.