Lehet 4×4, vagy éppen Niva, a lényeg, hogy mostantól több kényelmi extra kerül a Lada ősklasszikusába, mint eddig bármikor.
A Lada Niva, vagy mostanság inkább 4×4 kapott egy átfogó ráncfelvarrást a 2020-as szezonra. Több luxust kínálnak az oroszok úgy, hogy egyben luxusról még mindig nem beszélhetünk az elpusztíthatatlan klasszikus kapcsán.
Kívül egyedül a lökhárítóba integrált ködlámpák árulkodnak a frissítésről, belül azonban könnyebb felfedezni az újításokat. Megjelent például egy átdolgozott klíma panel a műszerfalon, a levegőt pedig nagyobb és szebben megmunkált nyílásokon keresztül nyomják be az utastérbe a komolyabbra cserélt ventilátorok. A műszeregység fehér háttérvilágítást kapott, illetve a műszerek is frissebb dizájnnal rendelkeznek mostantól.
Újak az ülések is, melyek minden eddiginél kényelmesebbek, illetve javítottak az oldaltartásukon is. Az utastér is csöndesebb lett az új szigeteléseknek, illetve motor felfogatásnak köszönhetően. A hajtásláncban nem történt változás, továbbra is az 1,7 literes szívó benzines egységgel kell beérniük a rajongóknak 83 lóerős teljesítmény mellett.