hirdetés

Hyundai crossover invázió várható jövőre

Nem aprózza el a paletta megújítását a Hyundai, csak az SUV kategóriában 12 új vagy alapjaiban megújult modellel jelentkezik jövőre. Néhány újdonságra lehet már következtetni, de a legtöbb jelenleg még homályba burkolózik.

Az SUV mánia egy pillanatig sem hajlandó csendesedni, sőt, egyre inkább kapnak rá az emelt üléspozícióban rejlő előnyökre a vásárlók. Míg néhány évvel ezelőtt csak a nagyobb méretosztályban keresték ezeket a modelleket az emberek, most már a kisebb és elérhetőbb árú autót keresők is előszeretettel részesítik előnyben a crossovereket. Tudja ezt a Hyundai is, aki most éppen egy alapos paletta megújítás előtt áll.

A koreai márka képviselői ugyanis bejelentették, hogy jövőre 12 új és megújult (ráncfelvarrás) SUV modell kerül be a kínálatba, amivel a Hyundai mondhatja majd magának a legtisztább és legfrissebb kínálatot a szegmensben.

Na de pontosan milyen újdonságokra számíthatunk? Ennek nagy részét egyelőre titok övezi, ám a feltételezések szerint beleszámít majd a listába például a nemrégiben új generációt avatott Tucson, illetve szinte biztos hogy megérkezik a Kona gyári tuningos N-es kivitele is. Mindezek mellett még tudni lehet a Santa Cruz pickup változatáról is, ám az még kérdéses, hogy ez Európában kapható lesz-e.

A márka képviselői annyit még elárultak, hogy az érkező modellek többsége hibrid vagy teljesen elektromos lesz (Ioniq márkanév alatt), de lesz pár teljesítményre kihegyezett új N modell is. “A fáradhatatlanul dolgozó mérnökeink, dizájnereink és fejlesztőink fantasztikus új termékekkel szólítják meg a vásárlóinkat. A környezettudatos és teljesítményre kihegyezett SUV modelljeink megérkeztek és én alig várom, hogy a vásárlók és a szakma megismerjék a Hyundai valaha létezett legnagyobb és legfrissebb modellkínálatát”- büszkélkedett Olabisi Boyle, a márka észak-amerikai termékfejlesztési és mobilitási igazgatója.