hirdetés

Megmutatta a Renault a Kangoo következő generációját

Kellően friss, mégis puritán hatást kelt a Renault Kangoo következő generációja. Nem hiába, hiszen mégis csak egy munkaeszközről van szó.

A Renault megannyi kedvcsináló szivárogtatás után végre teljese egészében leleplezte a Kangoo következő generációját. Legalábbis a megjelenését, technikai információkat ugyanis még mindig nem árultak el a franciák.

Azt viszont már most láthatjuk, hogy a kocsi eleje teljesen megváltozott. A bájos gömbölyű fényszórókat szigorúbb rajzolatú LED-esre cserélték a gyáriak a hűtőrács pedig a palettába illő kiemelést kapott. Sportosabb domborulatokkal látták el a motorháztetőt a lökhárító pedig személyautósabb megjelenést kapott. A Kangoo oldalát mindezek mellett most már hangsúlyosabb övvonal teszi egyedivé.

Azt is megtudhattuk már, hogy négy karosszéria változatban (Kangoo, Kangoo Van, Express és Express Van) lesz elérhető az autó jövőre, ráadásul a képeken a háttérben feltűnik egy konnektorra dugott változat is, amely a már jó ideje hangoztatott tisztán elektromos Kangoo EV lesz.

Betekintést nyerhetünk a beltérbe is, ahol kellően egyszerű kialakítással találkozhatunk, de természetesen nem maradhatnak el az olyan modern megoldások sem, mint például az infotainment rendszer tablet kijelzője vagy bizonyos esetekben a digitális klíma kapcsoló.

A Kangoo tehát megmarad annak, amire eredetileg tervezték, azaz egy kimondottan ügyes kisméretű teherjárgánynak. A hivatalos, minden részletet leleplező premier még ebben az évben várható, a forgalmazás pedig a tervek szerint jövő tavasszal kezdődik meg.