hirdetés

Szélvédővel is rendelhető a McLaren utcai versenyautója

A McLaren az Elva piacra dobásával lényegében egy utcai versenyautóval kedveskedik a rajongóknak. Eredetileg úgy volt, hogy még szélvédőt sem kap a kocsi, de ezen most változtattak a gyáriak.

A McLaren nagy dobása lesz az Elva sportkocsi, mely lényegében egy utcai versenyautó ígéretét hordozza magában annak minden kényelmetlenségével és sportosságával. Igazság szerint még szélvédőt sem álmodtak rá az alkotók, ám ez most egyedi igények szerint megváltozhat!

A gyáriak ugyanis kérés esetén mégis szerelnek szélvédőt a kocsira, mely a karbonszálas kompozit keretnek köszönhetően összesen 20 kilóval dobja csak meg az Elva mindösszesen 1300 kilós önsúlyát. Oldalsó ablak és tető továbbra sem jár a különlegességhez, melynek hajtásáról egy duplaturbós 4 literes V8-as erőforrás gondoskodik 815 lóerős teljesítménnyel.

Ennek, na meg a visszafogott súlynak köszönhetően az élményjárgánynak csupán 2,8 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy elérje a 100 kilométeres óránkénti sebességet.

A szélvédő mellett egy másik nagy bejelentést is tett a McLaren, azaz tovább csökkentették a várható példányszámot. Az első beszámolók egy 399 darabos szériáról szóltak, majd ez 249 darabra módosult, most pedig ott tartunk, hogy csak 149-et építenek meg belőle a gyáriak!