hirdetés

Városjáró cukiság az új Fiat Topolino

A Fiat a Citroen Ami alapjait felhasználva építette meg a legújabb modelljét, mellyel egyértelműen a trendi fiatalokat szólítják meg. Ez a Topolino, ami 45 kilométeres óránkénti tempóval képes maximum haladni, az elektromos hatótávja pedig mindösszesen 75 kilométer.

A Fiat az új 500-as modellcsaláddal is igyekszik a fiatalokat a szalonokba vonzani, most viszont bemutattak egy olyan modellt is, mely még inkább azokat veszi célba, akiknek a városi mobilitás jelenti a mindennapokat, nem pedig a hosszabb utazások.

A Topolino ugyanis minden tekintetben azt nyújtja, amire kizárólagosan szükség van a mindennapokban. Hossza csupán 2,5 méter, a végsebessége pedig 45 kilométeres óránkénti tempóban van meghatározva. Az elektromos motor egy 5,4 kWh-s akkumulátorból nyeri az energiát, amivel 75 kilométer tehető meg maximum egy töltéssel. Bizony, a Topolino minden tekintetben nagyjából egy elektromos roller alternatíva, de nem ázol meg benne. Éppen ezért, bizonyos országokban akár 14 éves kortól is használható a kis elektromos olasz.

Érdekesség még, hogy az újdonság nem kínál túl nagy személyre szabhatóságot, azaz kizárólag a képeken látható Verde Vita fényezéssel kérhető és az opciós lista is kimerül az USB-s ventilátorban, a kivehető Bluetooth hangszóróban, a színben megegyező bőröndben és a mobil autómosóban, amivel a tengerparti csapatás után a homokot moshatjuk le a karosszériáról.

Apropó karosszéria! A Topolino különlegessége, hogy nem kell mindenáron ragaszkodnunk a hagyományos ajtókhoz, azaz igény esetén ajtó nélkül, védőkötéllel is kérhetjük a járgányunk.

A Topolino árazása egyelőre nem ismert, de a gyártó ígérete szerint idén év végén megérkeznek az első példányok a kereskedésekbe.