hirdetés

Bemutatkozott az AMG GT második generációja

A Monterey Car Week keretein belül bemutatkozott a Mercedes-AMG legfontosabb modelljének, a GT-nek a második generációja. A karakter nem változott, de praktikusabb és gyorsabb az új felvonás. Nyitható tetős változat viszont már nincs.

A Mercedes-AMG egyértelműen legfontosabb modellje már évek óta a GT modell, mely lényegében a csillagos márka Porsche 911 riválisaként került be a köztudatba már csaknem 10 évvel ezelőtt. Természetesen ennyi idő elteltével már elkerülhetetlenné vált a generációváltás, amit a stuttgartiak most meg is léptek.

A Monterey Car Week keretein belül ugyanis bemutatkozott a második generáció, mely ugyan dizájn tekintetében rengeteg eltérést mutat az elődhöz képest, az összkép azonban nem igazán változott meg, azaz továbbra is azonnal felismerhető lesz a GT az utakon.

Ami azonban fontosabb, hogy az újdonság 18 centivel hosszabb az elődjénél és a tengelytávon is nyújtottak 7 centit, ezzel pedig megteremtve az opcionális 2+2 üléses beltér-elrendezés lehetőségét. Mindezek mellett széltében is nőtt 4,5 centit a kocsi, illetve magasabb is lett 6,6 centiméterrel.

Szintén fontos változás, hogy jelen állás szerint úgy néz ki, hogy az új AMG GT-ből már nem lesz nyitható tetős kivitel, ugyanis a németek nem szeretnének házon belül konkurenciát állítani a most már szintén az AMG palettán szereplő SL-nek. A lépés ennek tekintetében teljesen érthető.

A meghajtásról az eddig ismert 4 literes duplaturbós V8-as gondoskodik, de természetesen átdolgozták azt a gyáriak, hogy erősebb legyen, illetve előkészítsék az Euro 7-es emissziós normákhoz is. Ezzel a belépő szintet a 476 lóerős, 700 Nm nyomatékkal rendelkező GT 55 jelenti majd, de már a bevezető időszakban elérhető lesz a GT 63 is, mely esetében 585 lóerőről beszélhetünk 800 Nm nyomaték mellett. Az erősebb változat 3,2 másodperc alatt teljesíti a 100-as sprintet, míg a végsebessége 315 kilométeres óránkénti tempóban van meghatározva. Később a paletta legtetejére várható egy konnektoros hibrid érkezése is, ám ennek a technikai specifikációi egyelőre nem ismertek.