Ezer lóerő feletti hibrid szörnyeteggé nemesedik a Lotus Emira

A Lotus háza táján az utóbbi években egyértelműnek tűnt az irány, az Emira lesz a patinás brit márka utolsó belső égésű motoros modellje, hogy aztán átadja a helyét a tisztán elektromos sportautóknak. A piaci realitások és a globális kereslet alakulása azonban átírták a forgatókönyvet. A középmotoros kupé nemhogy búcsúzna, de a 2028-ra ütemezett modellfrissítéssel olyan technológiai ugrásra készül, amely teljesen átformálja a karakterét.

Az eddigi paletta két végletet kínált a puristáknak és a modernebb technika híveinek. A csúcsot a Toyota-féle, a Lotus mérnökei által kompresszorral megvadított 3,5 literes V6-os jelentette a maga 406 lóerejével, amelyet analóg élményt nyújtó kézi, vagy kényelmesebb automata váltóval lehetett párosítani. Mellette az AMG-től érkező, kétliteres, 365 lóerős, négyhengeres turbómotor alkotta a belépőszintet, nyolcfokozatú, duplakuplungos szerkezettel. 2028-tól azonban mindkét erőforrás könyörtelenül bekerül a történelemkönyvekbe.

Helyüket a Horse által fejlesztett, rendkívül komplex W30-as hajtáslánc veszi át. A rendszer szíve egy háromliteres, ikerturbós V6-os benzinmotor, amely önmagában is tekintélyparancsoló, legfeljebb 544 lóerős teljesítményre képes. A mérnökök ehhez egy speciális, négyfokozatú automata sebességváltót, valamint egy szintén maximum 544 lóerő leadására képes elektromos hajtást integráltak.

Ez a felépítés papíron egy döbbenetes, 1088 lóerős elméleti rendszerteljesítményt vetít előre. Bár egy sportautónál a hibrid akkumulátorok jelentette pluszsúly mindig kényes kérdés, ez a nyers erő olyan brutális gyorsulási potenciállal ruházhatja fel a Lotus alapmodelljét, ami már a hiperautók ligájába repíti az Emirát.

A motorcsere mögött komoly üzleti logika húzódik. A Lotus eredetileg 2028 után már egyáltalán nem tervezett benzines modelleket értékesíteni, ám az elektromos átállás globális lassulása miatt kénytelenek addig gyártásban tartani a típust, amíg a vevők igénylik. Hogy miért pont egy V6-os hibridre esett a választás? A válasz az észak-amerikai piacon keresendő: a tengerentúli vásárlók eddig is elsöprő többségben a hathengeres, karakteresebb Toyota-motoros változatokat keresték a négyhengeres AMG-vel szemben.

Kérdés persze, hogy a márka tradicionális, a „könnyű felépítés és végtelen egyszerűség” elvét valló rajongótábora hogyan fogadja majd a high-tech, nehéz hibrid technológiát. Az viszont kétségtelen, hogy az ezer lóerő feletti csúcsértékkel a megújult Emira papíron minden eddigi házon belüli riválisát állva hagyja majd.