A Kia Niro eddig igazi zöld jolly jokernek számított a piacon. Egyetlen karosszériaváltozatban kínált öntöltő hibrid, konnektoros hibrid (PHEV), valamint tisztán elektromos (EV) hajtásláncot, így szinte minden környezettudatos autós megtalálta benne a számítását. A dél-koreai gyártó legújabb modellfrissítése azonban gyökeres változást hoz: a típus elveszíti hajtásrendszereinek kétharmadát, és a jövőben kizárólag klasszikus hibridként folytatja pályafutását.
A döntés hátterében nem a sikertelenség, hanem a Kia belső kínálatának átfedései állnak. A paletta az elmúlt időszakban annyira sűrűvé vált, hogy a tölthető verziók egyszerűen felesleges belső konkurenciát jelentettek az újabb modelleknek.
A házon belüli utódlás kérdését a Kia logikusan oldotta meg:
-
A tisztán elektromos Niro helyét a vadonatúj, eleve villanyautónak tervezett EV3 és EV4 páros veszi át.
-
A konnektoros hibridre vágyókat a márka eggyel nagyobb és tágasabb SUV-ja, a Sportage PHEV változata várja a szalonokban.
Ismerős technika, frissített külső
Míg a hajtásláncok terén komoly a tisztogatás, a megmaradt öntöltő hibrid rendszerhez érdemben nem nyúltak a mérnökök. A motorháztető alatt továbbra is a jól bevált 1,6 literes szívó benzinmotor dolgozik egy hatfokozatú, duplakuplungos automata váltóval és a hozzá kapcsolt villanymotorral együttműködve. A rendszer összteljesítménye 138 lóerő, ami a 4,43 méter hosszú kompakt crossovert 11,3 másodperc alatt gyorsítja fel álló helyzetből százra, a végsebessége pedig 170 km/h.
A dizájnerek sokkal inkább a vizuális korrekcióra fókuszáltak, hogy a Niro jobban passzoljon a Kia aktuális arculatába, megkapta a kisebb EV modelleknél már bevezetett „Star Map” stílusjegyeket. A fényszórók hangsúlyosabban húzódnak ki az autó sarkaiba, a hűtőmaszkot hajszálvékony csíkká redukálták, az alsó légbeömlő pedig határozottabb, lecsapott sarkú kialakítást kapott.
Az utastérben finomítottak a dupla kijelzős műszerfalpanel formáján, a legfontosabb változás azonban a trendekkel szembeúszva a fizikai gombok részleges visszatérése. Mind a középkonzolra, mind a kormánykerék küllőire több valódi, tapintható gomb került, ami egyértelműen a könnyebb és biztonságosabb menet közbeni kezelhetőséget szolgálja.








