Bölcs húzás, vagy a vég kezdete? A Honda nem adja fel Kínát

A kínai autópiacon uralkodó öldöklő ár- és modelldömping-háború a külföldi tradicionális gyártókat sújtja a leginkább, a Honda pedig az egyik legnagyobb vesztese volt az elmúlt évek átalakulásának. Ennek ellenére a japán vállalat nem a visszavonulót választotta: hivatalosan is meghosszabbította a szerződését a GAC Grouppal, így a két cég közös vállalata 2038-ig biztosan folytatja működését.

Drámai zuhanás a számok tükrében

A Honda kínai jelenléte az elmúlt öt évben egészen brutális mélyrepülést mutatott be:

  • A márka teljes kínai eladásai a 2020-as 1,63 millió darabról 2025-re mindössze 645 ezerre estek vissza.

  • A most meghosszabbított partner, a GAC-Honda értékesítései ezzel párhuzamosan 807 ezer darabról 352 ezerre zsugorodtak.

Sok elemző arra számított, hogy a japánok az egyik kínai vegyesvállalatuk felszámolásával vagy drasztikus leépítéssel reagálnak a veszteségekre. Toshihiro Mibe, a Honda vezérigazgatója szerint azonban a menekülés stratégiai hiba lenne.

„Az autóipar jövője most Kína körül forog. Az ő áraik, versenyképességük váltak az új mércévé. Abban a pillanatban, hogy feladjuk velük a versenyt, veszítünk. Így a kivonulás, a vegyesvállalatok felszámolása nem lenne bölcs döntés. Ehelyett Kína erősségeit globális szinten kell érvényesítenünk a magunk hasznára” – nyilatkozta Mibe a döntés hátteréről.

Helyben tervezett modellekkel a túlélésért

A hosszabbítással együtt a Honda gyökeresen megváltoztatja a stratégiáját Kínában. Végleg felhagynak azzal az eddigi gyakorlattal, hogy a Japánban megrajzolt és kifejlesztett globális modelleket próbálják meg apróbb módosításokkal a kínai vásárlókra imádkozni. A jövőben:

  1. Erősen támaszkodnak a helyi beszállítókra és azok fejlesztéseire.

  2. Kifejezetten a kínai piacra tervezett, versenyképes villanyautókat mutatnak be, amelyeket a GAC-cal és a másik helyi partnerükkel, a Dongfenggel közösen hoznak létre.

Kétsebességes világmárka: Kína és Észak-Amerika szétválása

A lépés azt is jelenti, hogy a Honda kínai és globális modellpalettája jelentősen eltávolodik egymástól. Miközben Kínában szinte kizárólag a legmodernebb elektromos modellekkel lehet labdába rúgni, a Honda legfőbb piacán, Észak-Amerikában teljesen mások a játékszabályok.

Észak-Amerikában a hagyományos, benzinmotoros és hibrid hajtású típusok iránt továbbra is akkora a kereslet, hogy a Honda hét ottani gyára gőzerővel, maximális kapacitáson termel. A villanyautók iránti mérsékeltebb helyi igények és a Trump-adminisztráció által kivetett védővámok miatt a cég már egy újabb amerikai gyár felépítését fontolgatja, mivel a japán import nem gazdaságos.

A Honda tehát kettős játékot játszik: miközben Amerikában a biztos, benzinmotoros sikerre épít, Kínában benne marad az elektromos mélyvízben – nem feltétlenül a jelenlegi nyereségért, hanem azért, hogy ne maradjon le az autóipar technológiai jövőjéről.