hirdetés

A felnijével is energiát spórol az elektromos BMW iX3

Az elektromos BMW iX3 egy újabb fontos részlete látott napvilágot. Ez bizony a felnije, mely nem a dizájn, hanem a hatékonyság jegyében készült el.

A BMW hivatalosan valamikor az év vége felé mutatja meg az elektromos SUV modelljét, mely iX3 néven kerül majd a szalonokra jövőre. A távoli premier azonban nem jelenti azt, hogy addig információk hiányában kell várakoznunk. Itt van például mindjárt két fontos részlet, mely valamilyen szinten összefügg.

Ez az elektromos rendszer lelkét adó 74 kWh-s akkumulátor csomag, illetve a hozzá kapcsolt 286 lóerős elektromotor. Ezzel a specifikációval 440 kilométert képes megtenni majd egy töltéssel a hangtalan bajor, de ehhez kellettek a finom aprólékos megoldások is. Például a felni!

Mert bizony, az iX3 alatt nem szokványos felnik lesznek, hanem olyanok, melyek kialakításánál mindennél fontosabb volt a súly és a légellenállási tényező. Ezért tűnnek elsőre furcsának a „papucsok”, ám a gyáriak elmondása szerint ezzel 10 kilométer plusz hatótávot és 2 százalékkal visszafogottabb energia felhasználást nyertek az autónál.