hirdetés

Egy gigantikus kijelző lesz a Mercedes EQS műszerfala

A Mercedes szépen lassan elkezdte bemutatni a jövőre érkező elektromos szedánja részleteit. Első körben a műszerfallal, vagyis az annak egészét lefedő kijelzőcsoporttal ismerkedhetünk meg.

A tervek szerint 2022 elején ünnepli majd hivatalos premierjét a Mercedes EQ modellcsalád elektromos zászlóshajója, az EQS. Ennek értelmében ugyan még korai lenne bemutatókat szervezni, csak hogy annyi érdekességet zsúfolnak a gyáriak az újdonságba, hogy jobbnak látták, ha már most elkezdik a fontosabb részletek bemutatását.

Első körben az úgynevezett MBUX Hyperscreen megoldással ismerkedhetünk meg, ami lényegében az EQS műszerfala is lesz egy gigantikus kijelzőként megoldva. Na jó, nem egy, hanem több kijelzőről van szó, melyek olyan finoman vannak egymás mellé illesztve a hajlított plexi mögé, hogy az emberi szem gyakorlatilag nem látja az átmenetet közöttük.

A többféleképpen konfigurálható digitális műszerfal alapvetően három részből tevődik össze. A kormány mögött természetesen a vezetéshez elengedhetetlen információkat jeleníti meg a rendszer, középen található a navigáció és az infotainment vezérlőegysége míg jobb szélen az utas kijelzője található. Ez természetesen csak akkor aktiválódik, ha valaki ül az anyósülésben, alaphelyzetben pedig díszítő animációk futnak majd rajta.

A Hyperscreen mindezek mellett egy mesterséges intelligencia vezérlővel is rendelkezik, mely nem csak utasításokat fogad, hanem igyekszik feltérképezni a szokásainkat és javaslatokat is tehet. Ha például azt tapasztalja, hogy minden szerdán a munkából hazafelé fel szoktuk hívni az egyik ismerősünket, akkor egy idő után a szokott időintervallumban magától fog rákérdezni, hogy tárcsázhatja-e a számot. Persze, ez a funkció kikapcsolható, így nem kell állandóan vitatkoznunk az autóval, illetve arra is figyelnek a gyáriak, hogy az AI tanuló funkciója vezetői profilhoz kötött, tehát ha más vezeti a kocsit, arra nem fogja ráerőltetni a mi szokásainkat.

Mivel a műszerfal egyben a személyi asszisztensünk és partnerünk lesz, a Mercedes kimondottan ügyelt arra, hogy a rendszer zökkenőmentesen működhessen. Ennek érdekében a hálózatot egy mai szemmel igencsak komoly számítógép vezérli 8 magos processzorral, 24 GB memóriával és 46 GB-os másodpercenkénti adatolvasási sebességgel.

„Az MBUX Hyperscreen az autó agya és idegrendszere egyben. Folyamatosan tanul, hogy kiismerje a felhasználót, aminek köszönhetően személyre szabott infotainment és működési ajánlatot tehet anélkül, hogy kattintani vagy görgetni kellene bárhol”- mondta Sajjad Khan, a Mercedes elnökségi tagja a bemutatón.