hirdetés

Elektromos utódot kaphat az Audi R8

Az Audi korábban bejelentette, hogy a hagyományos értelemben vett R8-nak már befellegzett. Most úgy néz ki, hogy mégis lesz utód, amit az elektromos specialista Rimac-al közösen fejleszt a német gyártó.

Pár hónapja bejelentette az Audi vezetősége, hogy az R8 sportkocsi vagy eltűnik a kínálatból, vagy gyökeresen megváltozik a jövőben. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy az utóbbi fog teljesülni.

A Car Magazine értesülései szerint ugyanis a német gyártó megkereste a teljesítményorientált elektromos autó specialista Rimac-ot, hogy segítsen az utódmodell fejlesztésében, mely a tervek szerint RS e-Tron néven kerül majd a szalonokba valamikor 2023-2024 folyamán.

Már azt is tudni lehet, hogy négy elektromos motorral tervezik megvalósítani a sportos elektromost, mely nagyjából 950 lóerő teljesítésére lesz képes több mint 400 kilométeres hatótáv mellett.