hirdetés

Élesebb és könnyebb az új Audi Q5

Teljesen új generációs modellel váltotta le az Audi a Q5-öt, amely könnyebb lett az elődjénél, tele van high-tech funkciókkal, élesebb vonalakkal megrajzolt formája pedig a nagyobb Q7-esét idézi.

Csak első ránézésre hasonlít elődjére az új Audi Q5, valójában egy teljesen újonnan fejlesztett autóról van szó. A német prémiummárka közepes méretű szabadidő-terepjárója immár ugyanarra a hosszmotoros, moduláris padlólemezre épül, mint az új A4 és A5, ezért azokhoz hasonlóan jelentős mennyiséget adott le a tömegéből. A méretei nem változtak, 4,66 méter hosszú, 1,89 méter széles és 1,66 méter magas a Q5, ennek ellenére a korábbihoz képest 90 kilogrammal könnyebbé vált.

Belső tere ugyanolyan változáson esett át, mint az A4 és A5 is, a hagyományos számlapokat ugyanis színes képernyő helyettesíti, a navigációs rendszert pedig a forgókapcsoló tetején lévő érintőpaddal is lehet kezelni. A high-tech csomag része, hogy a Google Earth műholdképét is képes megjeleníteni a navigáció, és van fedélzeti wifi, amit a hátsó utasok az első ülésekre rögzített táblagépeken is használhatnak. A vezetéssegítő rendszer a sávtartó és távolságtartó funkciókkal szinte már önállóan vezeti az autót.

A motorválaszték egyelőre egyféle benzinesből és két dízel összesen négyféle kiviteléből áll. A 2.0 TFSI teljesítménye ebben az esetben 252 lóerő, míg a szintén kétliteres, négyhengeres 2.0 TDI már 150, 163 és 190 lóerővel is kapható. Az új Q5 egyelőre legerősebb kivitele a 3.0 TDI, amelynek V6-os turbódízel motorja 286 lóerős, de a későbbiekben szinte biztosan számíthatunk sportváltozatra és konnektorról tölthető hibridre is.